Ékszerboltból rabolt, hogy szüleitől elköltözhessen

facebook megosztás

Egy 2001-ben született nagykanizsai férfi a szüleivel egy háztartásban él, azonban megromlott közöttük a kapcsolat. A terhelt önálló lakásba, albérletbe szeretett volna költözni, erre azonban nem volt pénze. Elhatározta, hogy kirabol egy ékszerüzletet, és a rabolt ékszereket eladja, így jut pénzhez.

Tervének végrehajtására 2020. február 28-án 9 óra 30 perc körüli időben magához vett egy 9 cm pengehosszúságú bicskát, majd taxival a lakásukról Nagykanizsa belvárosába vitette magát. Itt a „Karát” ékszerüzlethez ment, a szája elé húzta a rajta levő sálat, és kapucnival a fején 10 óra 3 perckor bement az ékszerüzletbe, ahol csak az eladó tartózkodott.

A terhelt elővette a kinyitott bicskáját, és maga elé tartotta, az eladó felé irányítva. Felszólította az eladónőt, hogy adjon neki pénzt vagy ékszert. A nő megrémült a kés látványától. Közölte a terhelttel, hogy pénz nincs az üzletben. A terhelt erre azt követelte tőle, hogy adjon az ékszerekből neki. Az eladó igyekezett a terheltet szóval tartani és néhány láncot, valamint gyűrűt a pultra tett, miközben megnyomta a két helyen is elhelyezett riasztó gombot.

A biztonsági szolgálat járőre azonban még nem ért a helyszínre, ezért a megrémült eladó további ékszereket rakott ki a pultra és kérte, hogy az árcímkéket egy ollóval levághassa azokról, mert különben nem tud elszámolni. A terhelt ezt megengedte neki, majd a pultról felvette az ékszereket és azokat a zsebébe tette. Összesen 529.900 Ft értékben vett magához az ékszerekből 2 db arany férfi pecsétgyűrűt, 3 db női aranygyűrűt, 2 db arany nyakláncot, 2 db arany bokaláncot, 5 db férfi ezüst nyakláncot, majd az üzletből távozott.

Az eladónő ekkor telefonon értesítette az üzlet tulajdonosát és a rendőrséget is. A kiérkező rendőrök  a terheltet 10 óra 15 perckor a helyszíntől mintegy 250 méterre levő Kálvin téren, a református templom előtt találták meg, ahol taxira várakozott.

A rendőrök elfogták, tőle az eltulajdonított ékszereket, valamint a bicskát lefoglalták. Az ékszereket a rendőrség a sértett részére visszaadta, így az okozott kár megtérült.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat - tájékoztatta lapunkat dr. Pirger Csaba ügyész, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.