8 ezer ember a Sopron ellen...
A tavasz közepe, egészen pontosan április 15-e győzelmet is tartogatott a nagykanizsai labdarúgás számára a honi első osztályban, legalábbis ami az 1995-ös esztendőt illeti az NB I-ben, ugyanakkor 2000-ben a PNB-ben a Győr simán győzött a kanizsaiak ellen.
Azon napról van tehát szó, mely 25, illetve 20 esztendeje szintén hozott találkozót az NB I-ben, PNB-ben szereplő dél-zalai legénységek számára, ráadásul mindkétszer Győr-Moson-Sopron megyei ellenfél volt soron.
1995. április 15-én az NB I 21. fordulójában az abban az évben 50 esztendős Nagykanizsai Olajbányász SE vendége az EMDSZ-Soproni LC gárdája volt, s a házigazdákat már csak azért is fűthette a visszavágás vágya, hiszen ősszel éppen a soproni találkozó döbbenthette rá az Olaj háza táján az embereket, hogy az bizony a legmagasabb osztály és jöhettek is haza egy 7-2-es vereséggel. Látható, nem is kimondottan a vesztes meccs ténye, inkább annak különbsége lehetett kijózanító. No, de tavasszal fordult a kocka, hiszen az Olajbányász 8000 ember előtt Keszeg István fejesével a 27. percben szerzett vezetést, majd Sabahudin Agics növelte a vendéglátó együttes előnyét egy távoli lövéssel és a 2-0 végül a mérkőzés végeredményét is jelentette. A siker értékét növelte, hogy egy közvetlen riválist sikerült legyőzni.
Öt évvel később, tehát 2000-ben e napon a PNB 27. fordulóját rendezték, a Nagykanizsa-LinAir FC pedig a Győri ETO FC vendége volt. A Garami József irányította győriek 4-0-s sikeréből olyan játékosok vették ki részüket góllal, mint például az első találatot jegyző Herczeg Miklós, vagy a másodikként betaláló Ferenczi István. Ezt a kettőt toldotta meg még Baumgartner Attila, valamint Nagy László és ezen a meccsen a beszámolók szerint a kanizsaiak nagyon nem néztek ki jól a pályán mutatott produkciójukkal. Messze volt azonban még a pontvadászat vége...
P.L.