A PEN duális képzéseivel ismerkedtek a középiskolások

facebook megosztás

A nagykanizsai kampuszon nyílt napot tartottak, melyen a meghirdetett szakok követelményeiről, felépítéséről és a megszerezhető végzettségek munkaerőpiaci értékéről is hallhattak a résztvevők. A magyar felsőoktatási intézmények listáján – a legfrissebb felmérések alapján – top egyetemnek számít a PEN, így kijelenthető, hogy piacképes diplomát lehet szerezni a nagykanizsai duális képzések elvégzésével, amik az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatot is szolgáltatnak.

Cégeknél dolgozhatnak a hallgatók útközben, úgy, hogy majdnem két évnyi nettó tapasztalatot szereznek a három és fél, négy éves program alatt. Amikor kilépnek a munkaerőpiacra egyrészt már van egy cég, ahol dolgozhatnak, másrészt pedig, amennyiben nem ott akarnak dolgozni, – mert nem kötött ez a lehetőség – megtehetik azt, hogy nagyon-nagyon széles szakmai tapasztalatról számolhatnak be, hiszen ők sokkal többet fognak tudni, mint egy normál képzésre járó hallgató - mondta Dr. Birkner Zoltán, a PEN kampuszigazgatója.

Szerte Zala és Somogy megyéből is érkeztek érdeklődő diákok a tematikus napra.

– Úgy gondolom, hogy érdemes duális képzésben tovább tanulni, hiszen már egy kezdő fizetést is kapunk az egyetemi tanulmányok mellett. S utána a munkában az elhelyezkedés is könnyebb lesz - tette hozzá Bene Fruzsina, aki a marcaliban található Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulója.

A jól működő duális képzés egyik alapja, hogy a partnercégek hasznosítható tudást adjanak át az egyetemistáknak, akik ezáltal már diákéveik alatt betekintést nyerhetnek leendő hivatásuk mindennapjaiba is. 

– A hallgatók megtanulhatják azt, hogy miként működik maga a szálloda. Minden részlegbe betekintést nyerhetnek, hiszen általában úgy vannak beosztva, hogy minden hónapban más-más részleget ismerhetnek meg. Több hallgatónk is van jelenleg, aki pont négy különböző részlegen van, így megismerhetik a marketinget vagy azt, amikor konferenciát szervezünk - tette hozzá Szekeres Éva, a Hotel Karos Spa marketing menedzsere. 

A program zárásaként a szervezők játékos vetélkedőt tartottak a jelenlévő középiskolásoknak. 



 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.