Teljes felújításon esett át a Zalaegerszegi Járásbíróság irattára

facebook megosztás

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) támogatása révén teljes körű felújításon esett át a Zalaegerszegi Járásbíróság irattára, amely a törvényszék 290 éves épületének alagsorában található.

A Zalaegerszegi Törvényszék épülete egyike az elmúlt évek alatt felújított 150 bíróságnak, illetve annak a 40 helyszínnek, amelyben az irattárat modernizálták - hangzott el az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón Kálmán Zsolttól, az Országos Bírósági Hivatal Műszaki Főosztályának főosztályvezető-helyettesétől. A rekonstrukciók két pályázati lehetőséggel (Wagner Gyula Terv, valamint Jablonszky Ferenc Program) több ütemben, műszakilag szakaszolva zajlanak az országban. Zalaegerszegen is több lépésben újították meg a törvényszéket, s Nagykanizsa és Nyíregyháza után a zalai megyeszékhely járásbíróságának irattára volt az, amelyen a modernizálás mellett teljes körű vízszigetelést is végeztek. Az első ütemben 2018-ban 106 millió, azt követően 2019-ben pedig 24 millió forint ráfordítással zajlottak a munkálatok.  Ez - az OBH további támogatása révén - a hatékony energiafelhasználást célozva kiegészült a födém hőszigetelésével, illetve a fűtés- és klímafejlesztéssel, így összesen 167 millió forint beruházással zárta az elmúlt évet a megyeszékhelyi bíróság - mondta dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke.



A zalai megyeszékhely irattáráról egy, a felújítás előtti állapotot megörökítő felvétel

Az 1730-32-ben épült bírósági épület alagsori felújítása sokáig váratott magára, s az utóbbi időben már az egészségre is ártalmas, áldatlan állapotok uralkodtak a dohos, penészes helyiségekben. Itt a felújítás előtt 9.600 iratdoboz volt elhelyezve, s az egyes irodák kapacitását is teljesen kihasználták már. A modernizációt követően az irodák iratállománya szinte teljesen lekerült az alagsorba, a helyiségek befogadóképessége jelenleg hozzávetőleg 12.000 doboz, ez mintegy 25-30 százalékkal több, mint korábban, s az elhelyezési körülmények is javultak.   Jelenleg 10.700 boxot helyeztek el a fix irattári polcokon, illetve az újonnan kialakított gördíthető polcrendszereken, amelyek még kb. 1.200 -1.300 doboz befogadására alkalmasak - foglalta össze dr. Sinkó Vilmos, a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke. 



Dr. Sorok Norbert elnök és Kálmán Zsolt főosztályvezető-helyettes (jobbra)

A tájékoztatót követően a sajtó képviselői megtekintették az alagsori helyiségeket, ahol Kálmán Zsolt főosztályvezető-helyettes és dr. Sorok Norbert elnök ünnepélyesen felavatta a felújított irattárat - tájékoztatta lapunkat dr.Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.