Három afrikai ország konzulját látta vendégül az IMRO Alapítvány

facebook megosztás

A kanizsai cég által létrehozott szervezet a vízellátás és a hulladékkezelés problémáin próbál segíteni Beninben és Szenegálban. Az alapítvány vezetőinek egyik fő célja, hogy szakértelmükkel fejletlen afrikai területek lakosain segítsenek a jövőben.

Az IMRO Alapítvány tagjai – kiegészülve Szabó Zsolt fotóssal – egy tavaly kötött  megállapodásnak köszönhetően, nemrégiben Benin egyik legnagyobb városában, Bohiconban jártak. A kanizsai szakemberek a helyeik ivóvízellátásán és a hulladékkezelési problémáin segítenének. Utóbbi törekvésük – amely még kísérleti szakaszban van – a műanyagpalackok építési alapanyagként történő újrahasznosításán alapul. – Aláírtunk nemrégiben egy háromoldalú  a belga, benini partnereinkkel, s mi voltunk a harmadik fél. 2018 októberében bejegyezték az alapítványt, ettől kezdve már hivatalosan is formalizálttá vált ez az intézményesült kapcsolat. Az alapítvány fő célja elsősorban az, hogy a benini partnerünknek környezetvédelmi, fenntarthatósági fejlesztésekhez támogatást nyújtsunk – mondta Cseke Bence, az IMRO DDKK Nonprofit Kft. külügyi koordinátora. 

A mai munkaebéden Namíbia, Mauritius, Madagaszkár, valamint Horvátország magyarországi konzulja vett részt. A kötetlen megbeszélés témája az IMRO DDKK Nonprofit Kft. további afrikai terveinek kérdésköre volt. – Szeretnénk egyrészt bemutatni alapítványunk eddigi tevékenységét, szeretnénk bemutatni a jövőbeli törekvéseket. s azokat a közös pontokat keresni, amelyek segítségével azt a felhalmozódott know-how-t, amit a fenntarthatóság területén az elmúlt mintegy egy évtizedben megszereztünk, más afrikai országban is tudjuk majd hasznosítani – fogalmazott Musits Róbert, az IMRO DDKK Nonprofit Kft. ügyvezetője.



Három afrikai ország, valamint Horvátország magyarországi konzulját látta vendégül az IMRO Alapítvány

Az afrikai országok konzuljai szerint a fenntarthatóság eléréséhez nagyon sok, az IMRO Alapítvány munkásságát követő kezdeményezésre van szükség. – A környezetvédelemhez és a fenntarthatósághoz tudatosság kell. S ezt a tudatosságot sajnos mindenképpen tanítani kell. A mai világban az emberek nagyon nehezen szoknak hozzá bizonyos dolgokhoz, például ahhoz, hogy a szemetet külön gyűjtsük. Én azt hiszem, hogy ehhez egy nagyon komoly szakmai háttér kell, ezért ehhez nagyon sok olyan alapítványra van szükségünk, mint az IMRO Alapítvány – említette Molnár Erik, Namíbia magyarországi konzulja.

A Szabó Zsolt Bohiconban készült fotóiból összeállított albumot ma délután mutatták be, a könyv eladásából származó bevéltet az alapítvány teljes egészében afrikai családok megsegítésére fordítja.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.