Mi lesz a plázával?
Lassan kiürül a Kanizsa Plaza, amelyből legutóbb a CBA vonult ki. Az épületből a vásárlókkal együtt fokozatosan az üzletek is elfogynak. Próbáltuk megtudni, van-e a működtetőnek stratégiája erre a helyzetre, de lapzártánkig válaszra sem méltatták szerkesztőségünket, s ezáltal az érdeklődő kanizsaiakat…
Valami zavar tényleg lehet az erőtérben, mert a pláza nyitóoldalán, felugró ablakban még az szerepel, nyolc üzlet működik a bevásárlóközpontban, a vonatkozó menüpontnál azonban már csak hatot sorolnak. Általános vélemény Kanizsán, ha a mozi és a „kínai” nem lenne, kongana az ürességtől a 10 ezer négyzetméteres épület, amely, persze, így sincs tömve látogatóval, dacára annak, hogy a KSH adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom évek óta, folyamatosan bővül Magyarországon.
A Kanizsa Plázát legutóbb a CBA hagyta el, bezárva gyorséttermét is, a kivonulást a gyér forgalommal indokolta a működtető, s nyilván ez volt a döntő ok több korábbi üzletbezárásnál is. Hogy mi lehet a baj a 2000-ben megnyitott, a honlapon lévő leírásban a város első igazi bevásárló- és szórakoztató központjaként aposztrofált plázával, csak találgatni lehet. Egyes teóriák szerint sokak kedve akkor ment el az üzletközponttól, amikor azt egyes, nem feltétlenül a térség elitjéhez tartozó csoportok elkezdték fedett buszváróként használni, télen melegedve, nyáron hűsölve, de feltétlenül hangoskodva.
Természetesen kíváncsiak voltunk arra, az üzletközpont menedzsmentje hogyan látja a kialakult helyzetet, de kérdéseinkre – amelyeket ímélben is elküldtünk – sem szóban, sem írásban nem válaszoltak. Azt tudakoltuk: 1. Szemmel láthatóan nem megy a kanizsai pláza. Mi lehet ennek az oka? 2. Felmerült-e, hogy bezárják? 3. Van-e stratégia arra, hogy újra bérlőkkel, üzletekkel népesítsék be az üzletközpontot?
Kedden, sokadik érdeklődésünkre az Indotek Zrt. budapesti, bérbeadással foglalkozó irodájának telefonját felvevő hölgytől megtudtuk, ismét továbbította kollégáinak a levelünket. „Ha eddig nem keresték önöket, akkor valószínűleg nem kívánnak ezzel a témával most foglalkozni, vagy idejük nem engedi meg”, mondta. Szerdán aztán megjött a válasz: az új tulajdonosnak vannak tervei, de arról csak később beszél.
PÉTER Árpád, BAKONYI Erzsébet