„A Kelet színes, a Nyugat szürke”

1961-ben művészetének és pályafutásának mérföldkövéhez érkezett Friedensreich Hundertwasser (1928–2000) és Shoichi Hasegawa (1929–). Abban az évben az osztrák polihisztor első ízben látogatott Japánba, ahol tokiói kiállítása elsöprő sikert aratott. A tárlatot Hasegawa is megnézte, aki többek között a látottak hatására határozta el végleg: Párizsba költözik, hogy bekapcsolódjon az európai kortárs művészetek véráramába.

Fotók: Jancsi László

A két alkotónak még tavasszal nyílt kiállítása a lendvai várban. A vegyes technikával készült képekre és Hundertwasser jellegzetes bélyegeire, iparművészeti munkáira sokan, csaknem húszezren voltak kíváncsiak.

– A tárlat a két művész, illetve a két különböző világ találkozására épül – kezdi Pisnjak Atilla művészettörténész. – Egyebek mellett arra kerestük a választ, miként érvényesül az európaiság a japán Shoichi Hasegawa, illetve a keleti kultúra az osztrák Friedensreich Hundertwasser művészetében. Ezt a kettőséget, kulturális sokadalmat szerettük volna bemutatni, méghozzá egy nagy csavarral: amellett, hogy mindketten merítenek a másik hagyományaiból, mindvégig megőrzik a saját identitásukat is.

Pisnjak Atilla művészettörténész (Fotó: Jancsi László)

A kiállítás a Kelet és Nyugat címet kapta, de akár 1961-re is keresztelhették volna a tárlatot, hiszen ez az év vízválasztó volt a két nagyon is eltérő életutat bejárt alkotó művészetében.

– Hundertwasser egy osztrák félzsidó családban látta meg a napvilágot. Zsenialitása korán megmutatkozott: az érettségit követően három hónapot töltött a bécsi Képzőművészeti Akadémián, ám – saját bevallása szerint – unatkozott, ezért utazgatni kezdett: sokat időzött Firenzében, Párizsban, Marokkóban és Tunéziában is. Kozmopolita szemlélete a munkáin is meglátszik. Hasegawa szintén gyerekkora óta rajzolt és festett, de ő autodidakta módon sajátított el mindent. A kezdetektől érdekelte a francia művészet és a nyugati világ dinamizmusa, életmódja, ám csak 32 éves korában hagyta el a szigetországot.

Ekkor 1961-et írtak. Hundertwasser ebben az évben érkezett először Japánba. Az út bőséges szakmai sikereket hozott: a tokiói 6. Nemzetközi Képzőművészeti Kiállításon Mainichi-díjat kapott, az egyik fővárosi galériában rendezett tárlata pedig olyan népszerű volt, hogy a japán gyűjtők minden alkotását megvásárolták. Időközben rátalált a szerelem, és a munkássága is fordulóponthoz érkezett.

– A japán tradicionális művészetek olyan mély hatást gyakoroltak rá, hogy elhatározta: ő is készít hagyományos fametszeteket – magyarázza Pisnjak Atilla. – Hosszú keresgélés után talált egy fametszőt, aki elvállalta a Házak véresőben – egy kép amely megríkat egy osztrák zsidót című kép munkálatait. A megvalósításhoz 30-nál is több kifaragott táblára volt szükség, de ezeket nem ő, hanem fametsző mesterek készítették. Hundertwasser szinte beleszeretett az eljárásba, és miután még ugyanabban az évben elhagyta Japánt, folyamatosan tartotta a kapcsolatot a nyomdászokkal. Bármerre járt a nagyvilágban, folyamatosan küldte Japánba az ötleteit a pontos utasításokkal és kívánságaival kiegészítve. Vallotta: „a Kelet színes, a Nyugat szürke”.

Shoichi Hasegawa ekkortájt döntötte el, hogy feleségével Párizsba költözik. Egy alkalommal úgy nyilatkozott: „A szülőföldemtől való távolság nem jelentette azt, hogy elfordultam annak kultúrájától – szélesíteni kezdtem a látókörömet, nem pedig helyettesíteni.” Hasegawát elsősorban a modern grafikai eljárások érdekelték. Előszeretettel kísérletezett a maratáson alapuló technikákkal, mígnem kifejlesztette a sajátját: minden nyomatot egy lemezről közvetlenül nyom a hordozóra, a mélységeket pedig különböző keménységű hengerekkel éri el. A művész, aki szeptember 7-én lesz 90 esztendős, a mai napig aktívan alkot és gyakorolja ezt az eljárást.

– Nincs sok közös pont a művészetükben, ennek ellenére Hundertwasser és Hasegawa képei nagyon jól működnek együtt. Előbbi műveit az élet és halál szimbólumaként felfogott spirálok, a határozott kontúrok, az erőteljes, fluoreszcens színek és a figurális formák jellemzik, míg Hasegawa sokkal inkább egy visszafogott és sejtelmes, a japán kertek színvilágát megidéző palettával és absztrakt motívumokkal dolgozik, amelyek alapja általában valamilyen tájkép.

Két világ, Kelet és Nyugat, valamint két művész összetett és bonyolult találkozása a lendvai kiállítás, mondja a művészettörténész. A több szálon futó rendszert és információhalmazt pedig akkor tudja igazán befogadni a látogató, ha maga is annyira nyitott az újdonságok megismerésére és az ismeretlen felfedezésére, mint amennyire Hundertwasser és Hasegawa volt.

Nemes Dóra