Kodály Zoltán Kórustalálkozó

facebook megosztás

Önmaguk és egymás örömére énekeltek a város és a környék iskolai énekkarai a Kodály Zoltán Kórustalálkozón. A zsűrizés nélküli eseményen fesztelenül mutathatták meg tehetségüket a kórusok és tagjaik.

29-ik alkalommal rendezték meg a kórustalálkozót, melyet 1992-ben indított útjára az akkori Csokonai úti általános iskola közössége. Idén 7 kórus és összesen csaknem 250 éneklő diák vett részt a közösségépítést is szolgáló programon. - A gyerekek szeretnek énekelni, főleg, ha meg tudjuk szólítani az ő lelküket. Ezért egy-egy népszerűbb számot is be szoktunk tenni a műsorba, mindamellett, hogy ennek a kórustalálkozónak az egyik kiírási feltétele, hogy minden kórus egy Kodály-művet énekeljen el. Nagyon érdekes egyébként, hogy a gyerekek először ódzkodnak tőle, aztán valahogy megszeretik ezt - mondta Tolnainé Demeter Csilla, Kőrösi-iskola énektanára.



A zsűrizés nélküli eseményen fesztelenül mutathatták meg tehetségüket a kórusok és tagjaik

Az intézmény vezetője szerint a csaknem harmincéves múlttal rendelkező esemény nagy értéket képvisel az iskola életében. - Mindenféleképpen nagyon fontos, azt gondolom, nemcsak a mi intézményünk életében, hanem a város összes intézményének életében, hiszen ez talán egy kicsit hiánypótló rendezvény is, ahol a város, a városkörnyék iskolái, énekkarai megmutathatják zenei tehetségüket, énekelhetnek egymásnak. Mindezt tehetik fesztelenül, olyan feszültség nélkül, amit esetleg egy zsűrizés okozhat. Hiszen itt a gyerekek egymás produktumait értékelik a tapsukkal - említette Smolcz Frigyes, a Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola intézményvezetője.

A kórustalálkozó szervezőit és résztvevőit Dénes Sándor polgármester is köszöntötte. A színpad pedig egész délelőtt a diákoké volt, hogy a 7 kórus megmutathassa repertoárja legjavát.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.