„… hogy látva lássanak”

Nem egyszerű lépést tartani Horváth Bendegúzzal – legalábbis a sajtónak biztosan nem. Mire beszámolna a tehetséges letenyei versmondó aktuális versenyeredményéről, már érkezik is a hír a következő helyezésről. Bendegúz kiválasztottnak érzi magát, valahányszor díjazza a zsűri, azt pedig kegyelmi állapotnak tartja, ha előadásával meg tudja érinteni mások lelkét.

Saját bevallása szerint versek között éli életét Horváth Bendegúz. Beszélgetésünket mégis azzal kezdi, hogy odáig van a matematikáért és a fizikáért, sőt, az utóbbi időben egyre jobban a kémiáért is. A Batthyány Lajos Gimnázium 9. osztályos tanulója, kortársaihoz hasonlóan, a világra nyitott, roppant kíváncsi fiatal, aki éppen úgy érdeklődik a tudományok, mint a művészetek iránt.

– Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy valaki a múlt század elején feltalált egy radioaktív anyagokat tartalmazó „energiaitalt”, amiből olyan sokat megivott, hogy a végén teljesen szétbomlottak a csontjai – avat be a 15 éves fiú. – Előszeretettel böngészek ehhez hasonló tudományos-fantasztikus tartalmakat az interneten, de sok minden más is izgatja még a fantáziámat: a legókon és a villámdelejes forgonyon kívül rajongok például Rémusz bácsi meséiért, illetve az anyanyelvemért is.

A letenyei fiatal számtalanszor bizonyította a magyar nyelv iránti lelkesedését a különféle versmondó versenyeken. Az első, óvodai fellépéseken készült fényképek még egy leszegett fejű, halk szavú kisfiúról árulkodnak, aki ma már magabiztosan lép a közönség elé: Bendegúz igazi egyéniség lett, akinek legfőbb védjegye – az orgánuma mellett – a csokornyakkendője.

– Ötödikes voltam, amikor komolyabban foglalkozni kezdtem a versmondással.Azóta rengeteg helyen megfordultam. A legkedvesebb emlékeim közé tartozik a legutóbbi, Kárpát-medencei nevezőknek meghirdetett hazafias versmondó verseny, amelyen életemben először akkora tapsot kaptam, hogy zavaromban azt sem tudtam, mit csináljak. De szívesen gondolok vissza a tavaly novemberi Nemzeti VERSenyre is: a hónapokon át tartó versenyfolyam önmagában is nagy élmény volt, az meg egyenesen leírhatatlan érzés, amikor az ember egy olyan patinás épületben mondhat verset, mint a Nemzeti Színház.

A megmérettetésre bárki jelentkezhetett a gyerekektől kezdve a több évtizednyi rutinnal rendelkező vers- és prózamondókig. A nevezők nemcsak a színpadi képességeiket csillogtatták meg, hanem versklipet is kellett készíteniük. Bendegúz egészen az úgynevezett szuperdöntőig menetelt, s végül ezüst minősítést kapott.

„Egyfajta kegyelmi állapot olyant és úgy közvetíteni, hogy mindig, mindenhol, mindenkihez eljusson az üzenet”, olvasható egy pályázathoz írt anyagában.„Öröm, hála és béke van bennem. A szakmai elismerésen túl az is felemelő, amikor a felkészítők és a versenytársak önzetlen elismeréssel gratulálnak. Erre a versmondó önzetlenségre vagyok a legbüszkébb. Nagy szó az országos élvonalba bekerülni, de még nagyobb teher bent maradni. S ezt a terhet én alázattal, büszkeséggel viselem: amikor nekem ítélték a kiemelkedő művészi teljesítményért járó elismeréseket, hálás voltam édesanyámnak, hogy van; amikor a Duna Palotában megnyertem A hazafias költészet-versenyt, büszke voltam, hogy magyar vagyok; s mikor tavaly az MTA-n, s idén az Emberi Erőforrások Minisztériumában átvettem a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat, egyszerűen csak boldog voltam, hogy a világon vagyok.”

Bendegúzt az elmúlt években sokan segítették az úton, így többek között édesanyja, Horváthné Vlasics Zsuzsanna, aki amúgy matematika-fizika szakos pedagógus. A szavalókörben Horváth István versmondó és Schmidt István rendező mellett bontogatta a szárnyait, és rengeteg inspirációt merített társai: Baj Bianka, Micsinai Dominik, valamint Silló Kinga előadásából is. A jó humorú fiatalhoz alapvetően a könnyedebb hangvételű versek állnak közel, ám mostanában egyre gyakrabban vesz elő komoly témákat boncolgató műveket, mint amilyen Nagy Gáspár Csikó című verse.

– Nagy példaképeim közé tartozik Latinovits Zoltán és Kaszás Attila, az ő előadásukban bármit szívesen meghallgatok – árulja el. – Ami az olvasást illeti, gyakran előveszem József Attila, Karinthy Frigyes vagy Lackfi János írásait. Azt hiszem, azok az emberek vannak rám a legnagyobb hatással, akiknek új, egyedi ötletei vannak, így én is mindig arra törekszem versmondáskor, hogy legyen valami plusz, ami megragadja a közönséget.

Ugyanilyen fontosnak tartja Bendegúz azt is, hogy tehetségét ne csak szakmai közegben mutassa meg, hanem szűkebb-tágabb közösségével is megossza. Amikor csak lehet, ott van a letenyei rendezvényeken, legyen szó egy idősek napi programról vagy egy nemzeti ünnepről. Hogy miért? Válaszként Ady sorait idézi: „Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény. De, jaj, nem tudok így maradni, szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak.”

Nemes Dóra