Országgyűlés - Cseresnyés: akadémiáról, illegális hulladék lerakásról

facebook megosztás

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeti hálózatáról, és az illegális hulladéklerakásról is szó volt kedden a napirend előtti felszólalások sorában az Országgyűlésben.    

Párbeszéd: az akadémiai vagyonra akarja a kormány rátenni a kezét    

Mellár Tamás (Párbeszéd) úgy vélekedett, hogy az akadémiai intézetek "szétverésének" egyik oka, hogy a kormány szeretné rátenni a kezét 100-300 milliárd forintos akadémiai vagyonra.    

A másik oka - folytatta -, hogy a következő uniós költségvetési periódusban főként közvetlenül az intézmények kapnak majd forrásokat, és jelenleg nincs olyan kutatóintézet, amely Fidesz-közeli, és képes lenne ezeket a forrásokat elnyerni. Ennek a lehetőségét szeretnék megteremteni - tette hozzá.    

Szerinte az innovációt nem azokon kell számonkérni, akik az alap- és az alkalmazott kutatást végzik, hanem a kormányon és a vállalkozói szférán. Elmondta, a kormány többet is tehetne, mivel a kutatás-fejlesztési kiadások tavaly a GDP 1,3 százalékát tették ki, míg az uniós átlag 2 százalék felett van. Kitért arra is, az Akadémia költségvetése a GDP 0,1 százalékát sem teszi már ki.    

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára visszautasította az ellenzéki képviselő "sejtetéseit" és vádjait a kutatóintézeti hálózat átalakításával kapcsolatban.     

Rögzítette: az MTA és a kutatóintézetek feladata, hogy lehetőség szerint minél jobban ki tudják szolgálni a magyar társadalom és gazdaság igényeit.    

Elmondta, a tárgyalások jelenleg is folynak az MTA-val, azok remélhetőleg hamarosan befejeződnek. Szerinte az MTA vezetése eljutott odáig, hogy a megegyezés irányába hajlik, érdekelt abban, és megérti a kormány által kitűzött célokat.

 Az LMP átfogó intézkedéseket javasol az illegális hulladéklerakás ellen    

Hohn Krisztina (LMP) átfogó intézkedéseket javasolt az illegális hulladéklerakás ellen, mert szerinte ma egész Magyarország egy hulladéklerakó, sok település szélén, illetve erdőkben is helyeznek el szemetet. Úgy vélte: nem csak az elkövetők, ha nem a hatósági erőtlenség és közöny is oka a problémának, ugyanis sok esetben a kiszabott bírságnak nincs visszatartó ereje. Javasolta, hogy vezessenek be díjmentes hulladékkísérő okmányt, aminek hiánya esetén szabálysértés lenne a kommunális és a zöldhulladék szállítása.         

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az elmúlt időszakban kormányzati és önkormányzati szinten is sokat tettek az illegális hulladéklerakás minimális szintre szorítása érdekében. Szerinte nagy eredményeket értek el a hulladékszállítás és -kezelés intézményes rendszerében, és a szemléletformálásra is nagy hangsúlyt fektettek.    

Az elmúlt években csökkent a hulladék mennyisége és jelentősen nőtt a hasznosított hulladék aránya - hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra, hogy az illegális hulladék felszámolása érdekében indított TeSzedd! akció idén 3 ezer helyszínen, 200 ezer önkéntes közreműködésével folytatódik.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.