„Ha leraknának a préri közepén, ott is színházat csinálnánk…”

Mozgalmasan telnek a kanizsai származású színész-rendező, Tárnok Marica napjai. A mindig mosolygós művész és társa, Sz. Nagy Mari Budapest-szerte tart zenés-bábos előadásokat, de a közönség az új, Operettszínház-féle István, a királyból is ismerheti, amelyben egy rendhagyó szerepben tűnik fel. A színészi munkák mellett Maricának mindig jut ideje az önkénteskedésre.

Tárnok Marica gyakran jár haza, tavaly például a Múzeumok éjszakáján s a karácsony előtti időszakban is fellépett (Fotó: Gergely Szilárd)

Ha csak teheti, hazalátogat Nagykanizsára Tárnok Marica. Szívén viseli szülővárosa sorsát, ahogy a fővárosi VII. kerületét is, ahol családjával – férjével és három gyermekével – él. Kanizsára soha nem érkezik üres kézzel. Jönnek vele a bábuk, és lehetőség szerint elkíséri a Marica Produkció másik oszlopos tagja, Sz. Nagy Mari. A páros, amelyet a Vabababa Művészeti Iskola és Gyerekszínház már mintegy tíz éve rendszeresen hazahív, az ünnepek előtt a dél-zalai város több pontján,valamint a szepetneki gyerekek előtt is fellépett. Az előadásokat nem csak a karácsony közelsége tette meghitté.

– Nagyon szeretek itthon játszani, mert ilyenkor az anyukám, a testvérem és a barátaim, többek közt a „vabababások” is eljönnek megnézni – magyarázza Marica. – Ez nekik és nekem is komoly visszajelzést jelent: ők láthatják, hol tartok a dolgaimban, én meg erőt merítek a szeretetükből a folytatáshoz.

Mert hogy erőre valóban szükség van: kevesen sejtik, mennyi fáradságos munkával jár egy folyton mozgásban lévő társulat élete, főleg, ha az egy meglehetősen nagy eszköztárral dolgozik. Maricáék ráadásul a darabokhoz minden egyes bábut maguk készítenek.Mégis, örömmel fektetnek időt, energiát és kreativitást közös életművükbe.

– Azt szoktam mondani, ha leraknának minket a préri közepén, mi ott is színházat csinálnánk. Ez a „most” művészete, itt nem a hangosítás vagy a világítás számít, hanem az, hogy te színészként el akarsz mondani, és adni akarsz valamit a közönségnek.

Tárnok Marica nemrég kipróbálta magát egy új közegben. A Budapesti Operettszínház és a Zikkurat Színpadi Ügynökség a nyár végén mutatta be, és azóta is folyamatosan játssza az István, a királyt. Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját Székely Kriszta álmodta újra, aki Maricának szintén szánt egy szerepet a műben.

– Amikor a rendező felhívott azzal, hogy szeretné, ha én alakítanám a Földanyát, közöltem vele, hogy az általam ismert változatban nincs ilyen karakter… – meséli nevetve. – Vonakodtam, de nem lehetett eltántorítani őt a tervétől. Az István, a király egy roppant erős mű, kívülről fújom oda-vissza, mindemellett pedig igen nagyra tartom Székely Kriszta munkásságát, ezért aztán csak beadtam a derekam. Utána fogtam is a fejem, amikor rájöttem, hogy az előadáson, bizony, szembe kell néznem azzal a két dologgal, amitől a legjobban rettegek:a magassággal és a tűzzel. A szerepem szerint ugyanis egy háromméteres emelvényen tolnak be a színpadra, a jelenetem alatt pedig egy tüzes, lángoló korona van a fejemen…

Földanyaként az István, a királyban (Fotó: PG Pál Gergely)

A színésznek eleinte még hevesebben vert a szíve, amikor megpillantotta az emelvényt, mára azonban megszokta, hogy előadásról előadásra ki kell lépnie a komfortzónájából. Mint mondja, ez az egyik leghatásosabb ellenszere a kiégésnek. A másik az, hogy az élet egyéb területein is igyekszik jelen lenni – nemcsak művészként, hanem anyaként, önkéntesként vagy meseterapeutaként.

– Amióta nemrég elvégeztem egy képzést Boldizsár Ildikónál, folyamatosan azon gondolkodom, miként lehetne a színházunkba belecsempészni a meseterápiát. Úgy látom, hogy a mai világ roppant traumatizált, az emberekben rengeteg az elfojtott indulat, amelyeket viszont nagyon szépen fel lehet oldani a mesékkel. Ezt magam is tapasztalom, mivel rendszeresen járok a békásmegyeri Családok Átmeneti Otthonába, ahol a gyerekeknek tartok foglalkozásokat.

Tárnok Marica eredendően empatikus embernek vallja magát. Egy időben beteg – ahogy ő fogalmaz – „kacifántos” gyerekeket is látogatott, akik sok mindenre megtanították saját magával kapcsolatban. Részben ennek az élménynek a hatására hozta létre a Társalkotó Egyesületet. A szervezet a hátrányos helyzetű embereket oktatással, képzéssel segíti felzárkózni, a „kacifántos” és az ép gyermekeket pedig – a színház eszközeivel – összehozni.

– Ezekben a projektekben igyekszünk olyan témákat állítani a foglalkozások középpontjába, amelyek egy kicsit mélyebbre ásnak, és valamilyen társadalmi jelenségre reflektálnak. A gyerekeknek ezek kapcsán kell közösen ötletelniük, feladatot megoldaniuk – a kulcsszó itt a „közösen”, hiszen nem az az érdekes, hogy ki sérült, és ki nem, sokkal inkább az az ügy számít, aminek a sikeréért csapatot alkotnak és összefognak.

Nemes Dóra