Két autónak is neki ütközött az ittas sofőr
A zalaegerszegi rendőrök vádemelést javasolnak egy 35 éves baki férfivel szemben.
A baki lakos 2018. június 17-én 20 óra 34 perckor közlekedett Ford típusú személyautóval a 7410-es számú mellékúton Bocfölde irányából Zalaegerszeg felé, amikor egy előtte közlekedő, utasokat is szállító tehergépkocsi előzésébe kezdett. Az előzés közben nekiütközött a tehergépkocsinak, majd a szemből, Zalaegerszeg irányából érkező, szintén utasokkal teli teherautó elejének is nekiment. A baleset során személyi sérülés nem történt - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A helyszínre érkező járőrök alkoholszondát alkalmaztak a személyautót vezető férfivel szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért előállították, vezetői engedélyét pedig elvették.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségnek.