#Tungsram

A Videoton társ-vezérigazgatója az eladók különös „kanyarjait” kifogásolta. Továbbra sem lehet tudni, mely cégek és mikortól veszik át a felszámolás alatt álló Tungsram Operations Kft. gyáregységeit és megmaradt dolgozóit: a csődeljárás lezárása…

A bejelentést a keddi munkásgyűlésen tették meg, miután eredménytelenül zajlott a hétfői egyeztetés az EXIM Bank és a cég között. A sikertelen tárgyalás miatt, a még jelenleg is az egykor nemzetközileg elismert vállalatnál dolgozó, 323 fő is…

Sikertelen volt a Tungsram csődeljárási tárgyalása a hitelezőkkel, felszámolás alá fog kerülni a cég – erősítette meg a Mércének a Tungsram képviselője. Mehlhoffer Tamás, a cég PR és kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az Eximbank mint…

A Covid-időszak miatti hosszú kényszerszünet után újra ismét programot szerveztek a fényforrásgyár nyugdíjasai. A mai összejövetel a kikapcsolódásról és a jóízű beszélgetésekről szólt. A klub hölgy tagjai – dacolva az időjárás-előrejelzésekkel –…

A börze annak a mintegy 700 dolgozónak szólt, akit elbocsájtottak a gyárból. A rendezvényen majdnem húsz cég kínált munkalehetőséget az érdeklődőknek. Az előző, június 24-i állásbörzén elsősorban a kanizsai, a main pedig regionális vállalatok is…

  A megjelent cikkek szerint az esemény sajtónyilvános volt, azonban a Kanizsa Médiaház nem kapott meghívást. Korábban mi számoltunk be elsőként arról, hogy a Dynamic Technologies is állást kínál a nagy múltú gyár volt munkavállalóinak. Hivatalos…

Mint azt Pécsi József ügyvezetőtől megtudtuk, a munkaerő-bővítést a cég növekvő termékpalettája és a fűtéstechnikai piacon történő terjeszkedése indokolja. 2018 óta működik Nagykanizsán a Honeywell bázisán létrejött Resideo Kft. A cég dolgozói…

„Nem kapunk egyértelmű állásfoglalást sem az illetékes minisztériumoktól, sem a cégtől. Ugyanilyen háttér-információ volt, hogy az újpesti gyár esetében előrehozzák az elbocsátásokat. Az sajnos bejött” – fogalmazott megkeresésünkre Komjáthi Imre,…

Július elején indul a létszámleépítés első hulláma a Tungsramnál – erről Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke számolt be az MTI-nek. Elsőként a kisvárdai és a hajdúböszörményi gyár lesz érintett, majd ezt követően jön Nagykanizsa és…

Tungsram Nagykanizsa – Hova tovább?  - legutóbb még ilyen címmel jelent meg írásunk a kanizsai gyár jövőjéről. Az elmúlt hetek eseményei azonban borús jövő mutatnak. 49 év után megszűnt a termelés a Tungsram üveggyárában és a cégcsoport tömeges…

 Az autóipari beszállító cégcsoport nagykanizsai telephelyén két nagyobb projektet indítanak a következő hónapokban. A vállalat gyárban végzett termelési munkára, mintegy száz fő új munkaerőt keres. A cég dolgozói gépjárművekhez gyártanak olyan…

1600 dolgozóját bocsátja el több ütemben a Tungsram öt gyárában, Zalaegerszegen 60 munkavállalót érint az elbocsájtás, négy ütemben, 2022. július és október között. Nagykanizsán 700 dolgozó szerződését szünteti meg a Tungsram. Elsőként a kisvárdai…

Megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását a Tungsram, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig - közölte a cég az MTI-vel szerdán.     A közleményük szerint elkerülhetetlen a technológiai váltás, a…

Kerestük a Tungsram Group kommunikációs részlegét az üveggyár leállása kapcsán, de csak jövő hétre ígértek tájékoztatást. Ahogy arról tegnap beszámoltunk: a gázcsapokat délben elzárták, a gyár e részlege 100-110 embert foglalkoztatott. A…

A gázcsapokat délben zárták el – erről Kupó Csaba, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus szakszervezetének elnöke tájékoztatta szerkesztőségünket. A Tungsram e részlege 100-110 embert foglalkoztatott. Hétfőn a részleg egyik dolgozója egy „…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.