#Medgyaszay Ház

Február 18-án, a Medgyaszay Házban folytatódik a „Hírhedt gyilkosságok” előadássorozat. Dulai Péter és Vörös András beszélgetésén három olyan zalai…

Kedden folytatódott a Medgyaszay Ház nagy sikerű sorozata, a Kalandozó kanizsaiak. Az intézmény ismét Bonczók Norbertet látta vendégül, aki ezúttal…

Szécsi Pál tragikus élete elevenedett meg vasárnap este a Medgyaszay Ház színpadán. A magyar könnyűzene meghatározó alakját Keller János keltette…

Újévi fogadásra hívta Nagykanizsa városvezetése a helyi cégek vezetőit, valamint a közélet és a politika szereplőit, továbbá az intézmények…

Egy év kihagyás után újraindul a Medgyaszay Ház egyik legsikeresebb programsorozata, a Retro Kávéházi Esték. A megújuló programkavalkád első állomása…

Idén 100 éve, hogy elkezdték építeni Nagykanizsa első kőszínházát. Több évtizedes álom vált valóra azzal, hogy a közösségi élet méltó helyszínt…

Grúziába kalandozhattak a kanizsaiak kedden, Böröcz Zsolt vezetésével. Az élménybeszámoló „A Kaukázus virágoskertje, Grúzia” címet kapta, - s mint az…

Alapítványi bált rendezett az Eraklin Táncklub Egyesület szombat este a Medgyaszay Házban. A program elsődleges célja, hogy az egyesülethez járó…

Együtt karácsonyoztak a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény ellátottai hétfőn a Medgyaszay Házban. A vendégeket az estebéd mellett a Hevesi-…

A Kalandozó Kanizsaiak programsorozat szezonzáró előadására várták az érdeklődőket a Medgyaszay Házba szerda este. A nagy népszerűségnek örvendő…

Idősek karácsonyát tartott közösen a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete hétfőn a…

Jótékonysági koncertet szervezett Szabó Ádám kezelésének segítésére a Hetednapi Adventista Egyház és az Együtt Ádiért Alapítvány. A hangversenyt…

Koncertet szervez Szabó Ádám kezelésének segítésére a Hetednapi Adventista Egyház és az Együtt Ádiért Alapítvány. A jótékonysági hangversenyt…

Szász Norbert fotóiból nyílt kiállítás csütörtökön este a Medgyaszay Házban. A hobbifotós a tárlat mellett előadást is tartott az intézmény Kalandozó…

Kihívások és lehetőségek címmel tartott szakmai napot a Nagykanizsai Család – és Gyermekjóléti Központ és a Segíts, hogy segíthessünk Alapítvány. Az…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.