#labdarúgás
A jelenlegi sárga-fekete színek helyett a régi időket idéző piros-kék színek köszönnek vissza az új címerről. A logó egyelőre csak digitális…
A listavezető és őszi bajnok UFC 3-0-ra megverte a forduló előtt a harmadik helyen állt, és a feljutásra szintén pályázó Hévízt. A hazai találatokat…
A hétvégén a szlovén másodosztályú labdarúgó-bajnokságban 15 fordulót követően már a „tavaszi” kört kezdik a résztvevő együttesek és a lendvai…
Az MLSZ Zala Megyei Igazgatóságának versenybizottsági határozata alapján a Megyei Amatőr Válogatottak Regionális Tornáján részt vevő Zala megyei…
Újabb kiskanizsai vereség és idegenbeli UFC győzelem a mérlege a városi csapatoknak a megyei elsőosztályú labdarúgó-bajnokságban. A 14. fordulóban a…
A megyei veterán labdarúgók első fordulójáról már beszámoltunk, s amilyen jól rajtolt a Nagykanizsa együttese (képünkön) a 60 év felettiek…
Kisebbfajta gödörbe került a Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE megyei első osztályban szereplő labdarúgó együttese, hiszen az elmúlt hetekben nem sok…
A mérkőzésen végig a hazai csapat dominált, sorra alakította ki a helyzeteket, és már a 6. percben megszerezte a vezetést, Lőrinc Bence góljával. A…
2-0-ra nyert a Miklósfa a Felsőrajk ellen. A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság déli csoportjában a miklósfaiak fogadták a rajkiakat. A…
6-2-re kikapott a Kiskanizsa a megyei elsőosztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. Tegnap a Csesztreg volt a Sáskák vendége az esős…
Ziccer NLSE (7.) – PMFC-Keresztes Lovagok (1.) 0-0 NB II Nyugati csoport női labdarúgó-mérkőzés, 9. forduló. Nagykanizsa, 50 néző. Vezette: Pihokker…
A 96. percben nyert a Kanizsa, így a csapat folytatja menetelését a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Délután az UFC a Szepetneket…
UFC Nagykanizsa - Olajmunkás SE 4-2 (1-0, 2-2, 2-2) – hosszabbítás után Labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés a legjobb 32 közé jutásért. Nagykanizsa,…
Sűrűsödnek a történések az UFC Nagykanizsa megyei első osztályú, ott egyben listavezető együttesénél, hiszen szerdán 13.30 órától a Magyar Kupa…
A Nagykanizsa – mint arról a Kanizsa TV nyomán beszámoltunk – a tizenegyedik játéknapon 5-0-ra verte a jó erőkből álló Lentit, és magabiztosan vezeti…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 29. oldal
- Következő oldal