#koncert

Jótékonysági rockkoncertet szervez a Canischa zenekar és a Fyx Együttes április 22-én a HSMK-ban, a program részleteiről hétfőn tartottak…

30 éves fennállását ünnepelte az év utolsó előtti napján a Farkas Ferenc Énekegyüttes. Barátokkal, egykori tagokkal és az énekművészet rajongóival…

Náray Erikával közösen adott karácsonyi koncertet szerda este a Kanizsa Big Band. Az ünnepi fellépésen nem csak karácsonyi dalokat hallhattak az…

Elmarad a Kanizsa Aréna megnyitójára tervezett Wellhello koncert. A hírt tegnap délután tette közzé Balogh László polgármester a hivatalos közösségi…

Koncertet adtak a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola növendékei csütörtök este. Kollonay Zoltán zongoratanár tanítványai…

  A JazzKanizsa névre keresztelt eseményen három zenekar szórakoztatta a közönséget. Az első fellépő az Urbán Orsi Group-ot hallhatta, a…

Sajátos hangulatú koncert résztvevői lehettek azok, akik ellátogattak csütörtök este a Móricz Zsigmond Művelődési Házba. A kiskanizsai intézményben…

Szombat este is hangos volt az Ady utca. A Retro Rockstaféta programon három zenekar várta a kanizsai közönséget. A fellépők egy különlegességgel…

Rozéfröccs levendulával című lemezbemutató koncertet tartott a Late Night Jazz Band a Hevesi Sándor Művelődési Központban tegnap este. Az esemény…

Autentikus cigánydalok csendültek fel a Móricz Zsigmond Művelődési Házban tegnap este. A Kanizsa Csillagai formáció adott koncertet az intézményben…

Az ORFF együttes koncertjét élvezhette a közönség tegnap este a Károlyi-kertben. A Kanizsai Kulturális Központ Nyári zenei estek sorozatában…

Igazi könnyed, nyári hangulatot hozott tegnap este Nagykanizsára a Merry Go Round Duó. A Kanizsai Kulturális Központ által szervezett koncert az…

Bali Miki koncertjét élvezhette a közönség tegnap a Károlyi kertben. A zenész elsősorban a saját dalait adta elő a Kanizsai Kulturális Központ…

Családi napot tartottak Miklósfán. A szervezők célja az volt, hogy minden korosztály jól érezhesse magát szombaton a Mindenki Házában. Több…

Megteltek a székek az érdeklődőkkel a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Templomban a Sacra Musicorum zenekar koncertjén vasárnap. Az egyházi…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.