Járvány után, szabadon – Koncertet adtak a zeneiskola növendékei
Alapítványi koncertet adtak a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola növendékei a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Az eseményt 1992 óta, szinte minden évben megszervezte a zeneiskola alapítványa.
Az utóbbi 15 esztendőben kizárólag a zeneiskolás tanulók és a művészeti iskolások lépnek fel a koncerten. Miután a többség az általános iskolás korosztályba tartozik, így elsősorban gyerekeknek szóló előadásokkal készültek a fellépők.
– Nagyon nagy örömünkre már csütörtökön elfogyott szinte minden jegy. Ez azt jelzi, hogy ki vannak éhezve az emberek a kultúrára, a koncertekre, a táncra, mindenre. Főleg szülők, nagyszülők, testvérek, illetve azok az érdeklődők vannak itt, akik mindig támogattak bennünket – nyilatkozta Baráth Adrien, az FFZAMI intézményvezetője.
A fiatalok sokat próbáltak az estére. Mindannyian nagyon várták már, hogy ismét színpadra léphessenek, és bemutathassák a tudásukat a nagyközönségnek.
– Ez most a hetedik évem a zeneiskolában. Nagyon örülök neki, hogy végre újra szerepelhetünk a színpadon, sajnos az elmúlt időszakban a vírus miatt ez nem valósulhatott meg. Mint ahogy tavaly is készültünk volna a Mikulás koncerttel, de elmaradt. Most már hála Istennek végre újra szerepelhetünk és boldogíthatjuk a közönséget – árulta el Magura Benedek, az FFZAMI diákja.
Az eseményre végül minden jegy elkelt, a kulturális intézmény nagyterme megtelt az érdeklődőkkel.
K.Vi.
(Borítókép: Kanizsa TV)