#jog

A bírók függetlenségéhez az is hozzátartozik, hogy mindenfajta ideológiától mentesen hozzák meg a döntéseiket - hangsúlyozta az Alapjogokért Központ…

Az illegális migráció szervezése nemzetbiztonsági érdekeket sértő bűncselekménynek számít, ezért a magyar államnak kötelessége fellépni ezzel szemben…

Előzetes letartóztatásba helyeztek két zalai fiatalt, aki lakóházuk padlásán amfetamint állított elő, az eredményt magukon tesztelték, majd…

A bírósági munka minőségét javítja és időszerűségét segíti az a beszédleíró szoftver, amely néhány éven belül az egész bírósági rendszerre kiható…

A 2016-ban elfogadott általános európai adatvédelmi rendelet (GDPR) május végén lép hatályba, a bűnügyi irányelvvel együtt. Ez a két jogszabály…

A francia katolikus egyház 20 ezer euróért megveszi a franciaországi Ploërmel önkormányzatától, és közterületről püspökségi területre áthelyezi azt a…

Németországban, Katarban és Malajziában is futtatott nőket - fiatal lányokat is - egy zalai bűnbanda, amelynek tizenkét tagja ellen kerítés és…

Egy év nyolc hónap börtönre ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság kedden, első fokon egy férfit, aki tavaly tavasszal szidalmazta, majd többször fejbe…

Az elfogadott határozat védi a kisebbségek identitását, garantálja nyelvi jogaik érvényesítését és támogatja a kisebbségek oktatását azok anyanyelvén…

Egy embernek akár több – csupa nagybetűvel írt – hivatása is lehet egyszerre, vallja Dr. Esther Lanschak, aki ugyanolyan szenvedéllyel ássa bele…

Számtalan veszélyt rejt a kisgyerekek számára az internet világa, emiatt nagyon fontos a védelmük, és ezért állított össze a biztonságos…

Több, a családokat érintő jogszabály változik január 1-jével, így egyebek mellett nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed…

Az új közigazgatási perrendtartás jelentősen szélesíti a bírósághoz fordulás lehetőségét és a közigazgatási bírói döntések végrehajtása terén…

Tájékoztató a közigazgatási perrendtartás hatályba lépésével bekövetkező egyes változásokról   Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2018.…

Magyarországon minimálisra csökkent a fém- és kábellopások, valamint a rongálások száma és az illegális fémkereskedelem a 2013-ban bevezetett…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.