Jogász a színpadon

Egy embernek akár több – csupa nagybetűvel írt – hivatása is lehet egyszerre, vallja Dr. Esther Lanschak, aki ugyanolyan szenvedéllyel ássa bele magát a jogtudomány rejtelmeibe, mint amilyennel színpadra áll és énekel. Vagy színészkedik. Esetleg fest. És ezzel a sor még nem ért véget…

Karácsony idején – épp’ a színpadon…

Élete ma már ezer szállal Németországhoz köti, mégis, ha csak teheti, szülővárosában, Nagykanizsán is időzik. Jelenleg egy kinti egyetem jogi karán tudományos munkatárs. Kutatóként – és a magyar jogászok közül elsőként –előbb egy német székhelyű szervezet nemzetközi PhD. doktori ösztöndíját nyerte el három évre, majd egy másik, kifejezetten a fiatal kutatói utánpótlás, illetve a női kvóta emelésére alapított programba választották be.

Dr. Esther Lanschak a német mellett még két másik nyelven beszél felsőfokon, jogi szaknyelven, és a tudományos szférában, valamint a közéletben is aktív szerepet vállal. PhD. kutatásai végéhez közeledve újra több ideje marad másik szenvedélyének, az éneklésnek hódolni. Arra a kérdésre, hogy melyik álom született meg előbb: a jogi hivatás vagy a színpadi szereplés, meglepő választ ad…

– Tizenkét évesen döntöttem el, hogy jogász leszek – meséli Esther. – Azon túl, hogy mindig is erős igazságérzetem volt, sokat gondolkodtam a dolgok miértjén; azon, hogy a körülöttünk lévő világot milyen elvek mozgatják, és milyen rendszerek alapján működik. Úgy gondoltam, a kérdéseimre csak a jogtudományban találhatok válaszokat, ezért kiskamasz koromtól fogva tudatosan készültem erre a pályára.

A művészetek, és egyáltalán a kultúra iránti érdeklődését a családi közeg alapozta meg. Énekelni mindig is szeretett, s a hangjában rejlő lehetőségeket – hangterjedelme 3-3,5 oktáv – hamar felfedezte környezete. A gimnázium vége felé rendezvényekre, bálokra, hotelekbe hívták szerepelni. Esther az érettségi idején és az első egyetemi évek alatt feszített tempót diktált: hétköznapokon tanult, hétvégenként pedig önálló műsorával lépett fel. Közben egy percre sem veszített lendületéből.

– Bár volt egy határozott célom, de ahogy minden kamasz, úgy én is kerestem a helyemet a világban. Ebben rengeteget segített az éneklés. Egyrészt több műfajban is kipróbálhattam magam, másrészt hamar megtanultam: a színpadon a legbenső énünk is feltárul, a lelki dimenziókból kell megmutatni valamit. Máskülönben nem lesz hiteles, és ezt a közönség percek alatt megérzi.

Esther pozitív visszajelzéseket kapott, ezekből merített erőt – a szorgos hétköznapokhoz épp úgy, mint a soron következő fellépésekhez. Az éneklés mellett táncolt – táncoktatói képesítése is van –, s több hangszeren is játszik. Hazai zenekarokkal dolgozott együtt, majd Németországban belevetette magát a színházak és a musicalek világába is. Egy német színház többfordulós castingján őt választották a Kabaré című musical főszerepére. Az egyetemi kutatómunka miatt a színészet az utóbbi időben háttérbe szorult, kikapcsolódásként viszont festeni kezdett. Mostanában minimalista-hiperrealista képeket készít, alkotásait már több egyéni és csoportos kiállításon bemutatta.

– Mondják, milyen fontos, hogy az ember egyszerre több lábon álljon. Ezzel én is egyetértek, főleg azért, mert nagyon jó hatással van a személyiség fejlődésére és a lelki egyensúly megőrzésére. Imádom a munkámat, de azt is, amikor magam mögött hagyva a jogszabályokat, teljesen belefeledkezhetek egy szerepbe vagy épp a festészetbe. Nagyon fiatalon kikerültem Németországba, és ott váltam igazán felnőtté. Ráadásul egy olyan támogató környezetbe csöppentem, ahol azt vallották: akkor vagy igazán hatékony a munkádban, ha jól érzed magad a bőrödben.

Amikor énekel, fest vagy éppen blogot ír, mindig más „üzemmódba” kapcsol. Ezt a rugalmasságot szakemberként is tudja kamatoztatni. Ahogy önmagát meghatározza: „jogász vagyok, aki éppenséggel színpadon is megfordul”.

– A jogi munka oktatói része valahol szintén előadó-művészet, amelyben nagy hasznát veszem az eddigi színpadi tapasztalataimnak, nyilván letisztultabb formában; előadóként pedig biztonságot jelent a jogászi szaktudásom – nem titok, hogy a zeneipar közismerten nehéz terep – mondja Esther. – Hiszek az alkotásban és a teljesítményben. Abban, ha valaki időt és energiát nem spórolva keresi a helyét, és kipróbálja magát különféle, a személyiségéhez leginkább közel álló tevékenységekben, a szálak előbb vagy utóbb valamiképpen összeérnek, és képes lesz még a látszólag széttartó területek közt is harmóniát teremteni.

Nemes Dóra