#húsvét

Ma már rengetegféle festék, matrica áll rendelkezésünkre, ha húsvéti hímes tojást szeretnénk készíteni, sőt, kapható már a…

Közeleg a húsvét, és ahogy telnek a napok, egyre inkább foglalkoztat bennünket is a kérdés, idén hol és mennyiért vásárolhatjuk meg a tojást a…

A Nyuszi hopp! elnevezésű programmal több napon keresztül várta a kikapcsolódni vágyókat Zalakaros. A fürdővendégek és a helyiek ünnepét koncertek,…

Gyermekzsivajtól voltak hangosak a folyosók a húsvétot megelőző napon. Az intézmény dolgozói a több éves hagyományt követve, az ünnepi hosszú…

A néptáncegyüttes tagjait ezúttal a Kanizsa Centrum parkolójában locsolták meg a húsvéti mulatságon. Sokéves hagyomány már a locsolkodás a…

A tojásfestés és a múzeum tematikus napja mellett táncházba is mehetnek az érdeklődők. Azonban a húsvéthoz kapcsolódó szokások többsége, így a…

A húsvéti ünnepkörhöz sok szokás és hagyomány köthető, ami napjainkban egyre jobban kezd megfakulni. A kistelepüléseken még jobban élnek ezek a…

Ünnepek alkalmával sok település öltözik díszbe. Ősszel a színes tökök, karácsonykor a fényfűzérek, húsvétkor a tojások, tojásfák, nyuszik uralják…

A húsvéthétfő évtizedek óta egy olyan ünnep, amikor leginkább a vidámság, az összejövetelek, a vendéglátások kerülnek előtérbe. No meg az…

Kézműves, zenés és szabadtéri programok fogadták a látogatókat a Karos Korzón a hétvégén. A húsvét alkalmából tartott rendezvény már hagyományosnak…

Idén újra előkerültek a vizes vödrök és a szódásüvegek húsvéthétfőn. Két év kihagyás után, ismét megtartották a locsolást Kanizsán is, a…

A húsvéthétfő megünneplése nem ért véget a locsolással a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Este táncházba várták az érdeklődőket, a talpalávalót…

  Az udvaron állatsimogató, az épületben tojásfestés és tárlatvezetés várta a családokat nagyszombaton a Thúry György Múzeumban. Az intézmény…

Egyre több szülő vásárol internetről húsvéti ajándékot, ezt a kanizsai tendencia is megerősíti. A helyi játékboltok forgalmán ennek ellenére érződik…

Tojásfestéssel készültek a húsvéti ünnepekre ma délelőtt a HSMK-ban. A hagyományos díszítés mellett, a dekupázs- és a márványozástechnikával is…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.