#foglalkoztatás
A magyar munkavállalók csaknem 60 százaléka kapott átlagosan 12,7 százalékos béremelést idén, 39 százalék fizetése azonban a 9,5 százalékos infláció…
A következő negyedévben a magyarországi munkáltatók 30 százaléka jelezte, hogy a munkaerő-állományának növelésére törekszik, miközben…
Jörg Bauer egy Nagykanizsán négy éve rendezett beszállítói fórumon arról beszélt, hogy a Tungsramnak 1500 beszállítója van, akik közül 760 magyar…
Cseresnyés Péter 2015. október 9-én a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkáraként kezdte kormányzati karrierjét. Az Innovációs és…
Áprilisban a munkanélküliek száma 176 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). …
Június elsejével törvényi szintre emelkedtek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések. Az állandósuló szabályozás a korábbinál…
A Tungsram-csoport helyi szakszervezeti vezetőivel tárgyalt Fodor Csaba Komjáthi Imre, Ujhelyi István és Jámbor András kedden Nagykanizsán. A…
„Támogatott képzések segíthetik új állásokhoz a Tungsram dolgozóit” – címmel jelent meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium honlapján…
A munkavállalói nettó bérigények Magyarországon 2020 óta évről évre átlagosan 12 százalékot emelkedtek, regionális összehasonlításban Pest megye az…
Május végén újabb két hétre leáll a gyártás a Tungsram Group öt hazai gyárában, Budapesten, Kisvárdán, Hajdúböszörményben, Nagykanizsán és…
Dől a panasz a Tungsram nagykanizsai dolgozóiból, akik közül a közeljövőben 700-at bocsátanak el. Sokan azt gyanítják, annak, hogy idáig jutottak a…
Az idei első negyedévben a munkakeresés átlagos időtartama 8,9 hónap volt, a munkanélküliek 34,2 százaléka legalább egy éve keresett állást. Az idei…
A Tungsram szerdán jelentette be, hogy 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig. A cég Budapesten, Hajdúböszörményben, Kisvárdán,…
Állami támogatás jár azoknak a munkáltatóknak, akik február 24-től vagy azt követően foglalkoztatnak ukrán menekülteket. A megkérdezett…
2022. január 1-től 15,5-ről 13 százalékra csökkent a szociális hozzájárulási adó (szocho), valamint eltörölték a szakképzési hozzájárulást, ami a…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 3. oldal
- Következő oldal