#augusztus 20.
Több száz látogatót vonzottak az ünnepnapi programok augusztus 20-án az Erzsébet téren. Az érdeklődőket a fellépők és a különböző árusok mellett népi…
Zászlófelvonással, kenyérszenteléssel, és kulturális műsorokkal ünnepelték az államalapítás ünnepét Nagykanizsán. A városi ünnepségen Horváth Jácint…
Nem csupán városunkban, a környező településeken is megtartják az államalapítás ünnepét. Augusztus 20-án több helyen koncertekkel, tűzijátékokkal és…
Tűzijátéknéző hajókat indít a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) augusztus 19-én és 20-án a társaság több kikötőjéből is – olvasható a cég honlapján.…
Fúvós zenével és zászlófelvonással, majd kenyérszenteléssel és kulturális műsorokkal ünnepelték az államalapítás napját Nagykanizsán. A városi…
Az államalapítás ünnepén is lehetősége lesz kertmozizni a nagykanizsaiaknak. Az önkormányzat szervezésében, kedden este 19 óra 30 perctől az István,…
Két hete először vízimotorok, majd egy diszkós parti hangjától zengett a Csónakázó-tó és környéke. Nem voltam ott, nem is beszélek róla. Hallottam…
Zászlófelvonással, kenyérszenteléssel, és kulturális műsorokkal ünnepelték az államalapítás ünnepét Nagykanizsán. A városi ünnepségen Balogh László…
Biztonsági őrökkel zavartatta ki a Kanizsa TV stábját Dobri Noémi a Csónakázó-tónál tartott rendezvényről. Úgy látszik a „Miénk a Csótó” jelmondat a…
Megosztja az általunk megkérdezett nagykanizsaiakat az augusztus 20-i tűzijáték kérdése. Mint ismert, idén újra lőnek fel rakétákat az államalapítás…
A szigetszentmiklósi Levendula és Kert cukrászda cukrásza, Lakatos Pál Spicces füge respektus nevű, aszús-fügés-mézes kreációja nyerte el idén a…
A megkérdezett nagykanizsaiak többsége szerint a tűzijáték ugyan hozzátartozik az augusztus 20-i ünnepségekhez, de jó döntés volt az idei elmaradása…
Nemcsak a szórakozásnak és az emlékezésnek, de a tanulásnak is fontos szerep jutott a zalakarosi Szent István-napi ünnepségeken. Az érdeklődők több…
Tűzijáték helyett zászlófelvonással, kulturális műsorokkal és kenyérszenteléssel ünnepelték Nagykanizsán az államalapítás ünnepét és Szent Istvánt…
Ugrálóvár, darts, arcfestés és búvárkodás is szerepelt a Kanizsa Uszoda és Strandfürdő Családi napjának programjai között. A fürdőhely augusztus…
Oldalszámozás
- 1. oldal
- Következő oldal