A listavezetővel csap össze az FC Nagykanizsa - Itt látható a mérkőzés

facebook megosztás

Kecskemétre látogat az FC Nagykanizsa a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában. A piros-kékekre a szezon egyik legnagyobb kihívása várhat, hiszen a következő ellenfél nemcsak a feljutás egyik nagy esélye, de jelenleg vezeti is az NB II-es tabellát. 

Sikeres volt Csertői Aurél debütálása a kanizsai kispadon, hiszen  a rutinos tréner első dél-zalai mérkőzésén a Kanizsa 1-0-ra legyőzte a Szeged-Grosics Akadémiát. A meccset követő szerdán a szegediek pótolták a BVSC elleni elmaradt találkozójukat, 3-0-ra verték a BVSC-t, ezzel pedig visszaelőzték az őket legyőző dél-zalaiakat. A kanizsaiak közül sűrű a mezőny, hiszen a 13. helyen állnak, 2-2 ponttal a BVSC és a Szentlőrinc 1 egységgel a Szeged mögött, a Karcagot 1, a már kiesőhelyen álló, ám a Soroksárt is legyőző Kozármislenyt pedig 2 ponttal előzik meg. 

focika

A következő két körben nehéznek számít a kanizsai csapat sorsolása, hiszen előbb a listavezető Kecskemét, majd - hazai környezetben - a harmadik helyen álló Mezőkövesd lesz az ellenfél. A piros-kékek a szezon eddigi részében már több élcsapattal találkoztak, amelyekkel szemben felvették a kesztyűt, de a Soroksár, a Tiszakécske, a Gyirmót és a Kazincbarcika ellen is minimális különbséggel kikaptak. 

A Kecskemét az eddig lejátszott 12 mérkőzéséből nyolcat megnyert, kétszer döntetlent játszott, kettőt pedig elveszített. Tímár Krisztián együttese hétfőn lépett pályára legutóbb, akkor hátrányból fordítva 3-1-re verte a Diósgyőrt. Eddigi öt hazai találkozójuk közül négyet megnyertek a kecskemétiek, így jó formájuknak is köszönhetően vezetik a tabellát. Az éllovas legjobb góllövője Szabó Bálint 6 góllal, de a keretet számos rutinos játékos alkotja, elég csak Haris Attilára, Szilágyi Zoltánra, Beke Péterre vagy Szépe Jánosra gondolni. 

A kecskeméti futballklub az elmúlt 20 évben számos magasságot és mélységet megélt: a csapat 2008-ban a Ferencvárost is megelőzve jutott fel története során először az NB I-be, 2011-ben Magyar Kupát nyert, majd négy évvel később nem kapott licenc-t az NB I-hez és a megyei bajnokságból tört fel vissza az első osztályba. A kecskemétiek 2021-ben feljutottak az NB III-ból, majd egy évvel később az NB II-ből is, hogy 2023-ban óriási meglepetésre másodikat legyenek az élvonalban is. 2025-ben a gárda aztán sereghajtóként esett vissza az NB II-be, ahol a legutóbbi idényben harmadik lett a Vasas és a Honvéd mögött. 

Kecskeméti TE-FC Nagykanizsa mérkőzést korábban még nem rendeztek, az Olajbányász viszont 1997 és 1999 között négyszer játszott az NB II-ben a KTE-vel. A mérleg kanizsai szempontból 3 győzelem, 1 vereség és 7-1-es gólkülönbség. A mostani kanizsai keretből Mészáros Dávidnak van kecskeméti múltja, a dél-zalaiak kapusa 2014 és 2021 között védett Kecskeméten, előbb a korosztályos csapatokban, majd felnőtt szinten is. Ő volt a kezdőkapus a már említett 2021-es feljutás során is  KTE-ben. A hálóőrön kívül még Lőrincz Attila töltött el egy rövid időt a dél-alföldi városban, ő U15-ös szinten játszott ott, míg Csertői Aurél 2009 októbere és 2010 áprilisa közötti irányította a KTE-t. 

A Kecskeméti TE-FC Nagykanizsa mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik. A mérkőzést élőben közvetíti a kecskeméti klub Youtube-csatornája. 

KÁLOVICS Tibor

Fotó: Szalai Szilveszter - Kanizsa Médiaház - korábbi felvétek 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.