Boldog ősöktől származtam én

facebook megosztás

Uzsoki Mária 10. könyveként Árpád-házi Szent Piroska életéről szóló fantáziaregényt veheti kezébe az olvasó. A Boldog ősöktől származtam én című kötet nem történelmi regény. Bizonyított tényekre, eseményekre, legendákra támaszkodó írói fantázia terméke. Különösen érvényes ez a gyermekévek, a magyarországi életszakasz bemutatásában. A bizánci évekről szóló rész több dokumentum felhasználásával íródott, regénnyé azonban az írói fantázia formálta. 

Az elődeinkre való emlékezés minden jövőbe tekintő ember fontos, szívbéli feladata. Érdemes megismerni példás életüket, hazájukon átsugárzó, más népek boldogulását is segítő személyiségüket – ajánlja a könyv előszavában Uzsoki Mária. – „Pannónia virágoskertjének” különös értékű virágai azok az Árpád-házi királylányok, az Árpád-házhoz köthető szent életű hercegnők, akiknek élete, életműve hosszú évszázadokon átívelve nem szűnt meg példa lenni. Úgy tettek nemeset, jót, szépet, alkottak maradandót új hazájukért is, hogy életük végéig megmaradtak magyarnak. Befogadták, támogatták a hozzájuk érkező honfitársaikat, gondoskodtak védelmükről, rangjukhoz méltó ellátásukról. Gyermekeiket megismertették magyar őseik nyelvével, élettörténetével, példaként említve őket. Sugárzásuk ma is hat. 

Árpád-házi Szent Piroska (1088-1134) a magyar származású szent királylányok sorában kiemelkedő helyet foglal el. Édesanyja, Adelhaid királyné (1060-1090) hamvai Veszprémben nyugosznak, sírköve a felvidéki Makranc település templomába került. Édesapja, Szent László (1040-1095) 1077-1095 között magyar király volt. Szentté avatták 1192. június 27-én. Egyes feljegyzések szerint a kis hercegnő a keresztségben először édesanyja iránti tiszteletből az Adelhaid nevet kapta, később „ragadt” rá a Piroska elnevezés, feltehetően gyönyörű, dús hajának különleges árnyalata miatt. Piroska kétéves korában édesanyját, hatéves korában édesapját is elveszítette. Az árvaságra jutott királylányka a rokona, Könyves Kálmán király udvarába került, ahol származásához méltó, gondoskodó neveltetésben részesült. 

Gyámja a tizenöt éves leányt feleségül adta I. Alexiosz bizánci császár fiához, Ióannész herceghez. A házasság egy kitűnőnek ígérkező diplomáciai szerződés záloga, megerősítése volt, mely enyhítette a Duna medre által elválasztott Magyar Királyság és a Kelet-Római Birodalom között fennálló, Balkán miatti feszültséget. Nagyon sokat segített férjének a trónra kerülésben, és később a birodalom irányításában is. Piroska császárnéként főleg gazdasági, gyakorlati élettel foglalkozott. Mikor csak tehette, az emberek, elesettek, rászorulók iránti irgalmat, az Evangélium tanításának megvalósítását, a felebaráti szeretetet gyakorolta. Az ortodox, a görög és a római katolikus egyház is szentként tiszteli. 

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2026. szeptember 23-ai számában.)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.