Fogyasztóvédelmi hatóság: a vizsgált ruhaanyagok 15 százalékánál a címkék nem megfelelő tájékoztatást adtak

facebook megosztás

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) által vizsgált ruházati és háztartási textíliák 15 százalékánál a nyersanyag-összetételt feltüntető címkék nem a valóságnak megfelelő tájékoztatást adták a fogyasztóknak.

A hatóság csütörtöki közleménye szerint visszatérő probléma, hogy a textíliákon feltüntetett szálösszetétel nem minden esetben tükrözi a termék tényleges anyagát. A vizsgálat célja elsősorban annak kiderítése volt, hogy a termékeken feltüntetett adatok megfelelnek-e a valóságnak, illetve előfordul-e ezekkel kapcsolatban megtévesztő vagy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat.

A szakemberek 100 százalék viszkóztartalmúként jelölt női nyári ruhákat, valamint 100 százalék pamutként feltüntetett fehérneműket vizsgáltak. A laboratóriumi eredmények szerint három, 100 százalék pamutként jelölt alsónemű a pamut mellett 7,9-53,8 százalékban poliésztert is tartalmazott, ami meghaladta a megengedett 3 százalékos eltérést. Emellett három terméknél a magyar nyelvű címkézés sem felelt meg az előírásoknak, a szálösszetételt nem tüntették fel magyar nyelven, vagy azt helytelenül jelölték.

A tavalyi tapasztalatok is azt mutatták, hogy indokolt a textiltermékek ellenőrzése, ezért ezeket a hatóság folyamatosan figyelemmel kíséri. A nyári időszakban elsősorban női ruházati termékek és fehérneműk kerültek a vizsgálat középpontjába, ősszel pedig pizsamákat, hálóingeket és egyéb pamut textíliákat ellenőriznek. A vizsgálat során a szakemberek többféle értékesítési csatornából származó termékeket ellenőriztek, így a minták között bevásárlóközpontokban, üzletláncokban, piacokon, szaküzletekben és webáruházakban forgalmazott textíliák is szerepeltek - közölte az NKFH.

Az ellenőrzés eredményei elérhetőek a www.nkfh.gov.hu weboldalon.

MTI

(Fotó: envato.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.