Balatoni Limnológiai Kutatóintézet: árvaszúnyog helyzet
A júliusban fejlődésnek indult népes árvaszúnyog generáció fejlődése a számukra kedvező időjárás és algatömeg hatására gyors volt, a lárvák nagyobb részben augusztus első felében már ki is rajzottak.
A Siófoki-, Szigligeti- és Keszthelyi medencék üledékében ugyanakkor ezen generáció egyedei még mindig jelentős mennyiségben vannak jelen, nagyjából 750 egyed négyzetméterenként. A lárvák előrehaladott fejlettsége alapján az elkövetkező napokban, mintegy kéthétnyi időintervallumban továbbra is nagy tömegben fognak kirajzani. Meleg, szélcsendes, vagy csak enyhén szeles időjárás esetén kifejezetten nagymértékű lehet a rajzás a tó ezen térségeiben. Különösen zavaró lehet a rajzás a Siófoki medence napnyugta utáni légáramlatoknak, szélnek kitett partvonala mentén.
Ellenben a tó középső szakaszán, a Szemesi medencében a helyzet átmenetileg kedvezőbben alakulhat, itt jelenleg kevés a rajzás érett lárva, mérsékeltebb lehet az elkövetkező időszakban a rajzás. Ugyanakkor itt egy újabb, nagyon népes (közel 4000 egyed négyzetméterenként) fiatal generáció kezdte meg fejlődését. Hogy-e generáció még idén eléri-e a rajzás érett kort, vagy csak jövő év nyár elején fog kirajzani, azt most még nem tudni. Ez a szeptemberi időjárás függvénye lesz.
A Siófoki-, Szigligeti- és Keszthelyi medencékben jelenleg kevés a fiatal lárva, így, amennyiben idős példányok rajzása véget ér, szeptember közepétől a rajzások jelentős mérséklődése is bekövetkezhet e területeken.
A jövő év (2027) nyár elejét érintő rajzások várható mértéke október vége felé lesz legkorábban előre jelezhető.
facebook.com/BalatoniLimnologiaiKutatointezet
(Fotó: BLKI - Dr. Vasas Gábor)