Megalakult a B4-ek Szövetsége: cél a Balaton régió turizmusának fejlesztése

facebook megosztás

Megalakult a B4-ek, vagyis a Balaton régió turizmusát támogató szövetség. A Siófokon tartott ülésen öt város: Siófok, Keszthely, Balatonfüred, Zalakaros és Hévíz polgármestere állapodott meg a fejlesztésekre koncentráló csoport működésének jövőbeni szabályairól. 

Az első fél évben Hévíz polgármestere – kezdeményezőként – lesz a B4-ek elnöke, 2027-től pedig évente váltják egymást a Balaton parti nagyvárosok polgármesterei.

A felügyelőbizottságban és az elnökségben is rotációs rendszerben egymást váltják majd a városvezetők, akik fb-elnöknek Kovács Krisztinát, a Magyar Szállodák és Éttermek Országos Szövetségének Balaton régiós igazgatóját választották meg. 

A B4-ek célja a Balaton régió turizmusának támogatása, s az alakuló ülésen három fontos területet határoztak meg az alapító polgármesterek, akik a kormánnyal, illetve az általa kijelölt desztinációs menedzsmenttel együttműködve szeretnék még hangsúlyosabban megjeleníteni a régiót a nemzetközi piacon. 

1. Ennek érdekében a Balaton térséget négy alrégióra javasoljuk lehatárolni. 

  • Az első Keszthelytől a Badacsonyig tart, ami a Festetics örökséget jeleníti meg, 
  • a második a Badacsonytól a Keleti partig húzódik, amelynek vezető települése Balatonfüred, 
  • a harmadik Siófokot és a déli partot foglalja magába, ami a gyerekes családok számára fontos, 
  • a negyedik pedig a zalai termálvölgy, Hévízzel és Zalakarossal. 

Célunk, hogy alakuljon ki alrégiónként egy turisztikai termék, majd ezeket egyesítsük, erősítve a Balaton régió nemzetközi márkát s terméket, amely kivihető a nemzetközi piacra. Ennek szakmai részleteiről és a szükséges forrásokról szeretnénk egyeztetni a kormánnyal.

2. A B4-csoport kezdeményezi, hogy a Balaton turizmusának megerősítéséhez jogi értelemben önálló régió legyen a tó és környezete, amely így közvetlen és közvetett támogatásokat fogadhatna. A szövetség támogat minden olyan fejlesztést, amely hatással van a turizmusra, például a balatoni iszapkotrást, a hévízi tófürdő és a strandok fejlesztését. 

3. A harmadik célkitűzés a Balaton régió önkormányzatainak megerősítése, főleg a költségvetés szempontjából. Kezdeményezzük, és erről tárgyalni szeretnénk a kormánnyal, hogy az idegenforgalmi adó után járó 1 forintos támogatást fokozatosan vezessék vissza a 30 ezer fő alatti településeknél. 

Ez a plusz bevétel a Balaton régió minden települését erősítené, s ezzel párhuzamosan a vidéki turizmus fejlődését is szolgálná.

A B4-ek szövetség a javaslatcsomagról augusztusban egyeztetést kezdeményez a Balaton térségében dolgozó országgyűlési képviselőkkel először, majd a kormányzattal is - tette közzé facebook oldalán Czirákiné Pakulár Judit, Zalakaros polgármestere. 

Forrás és kép: facebook.com/czirakinejudit

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.