Elindult a Balaton utca felújításának tervezési szakasza

facebook megosztás

Új szakaszába lépett a Balaton utca felújítása, a projekt jelenleg már a tervezési fázisában halad. Horváth Jácint polgármester hangsúlyozta, akár a teljes útszakasz megújulhat a következő években, amennyiben a források ezt lehetővé teszik. 

2025 tavaszán pályázott a Balaton utca felújítására a nagykanizsai önkormányzat, amely 491 millió forintot nyert a projektre. Az út a város egyik leghosszabb és legforgalmasabb szakaszának számít, amely meghatározza Kanizsa közlekedését. A tervezési időszak 1-2 hónapot ölel fel és a korábban felújított szakasz folytatását jelenti. A tervek szerint az út a Huszti téri körforgalomtól egészen a Boszorkány utcai csomópontig kap új burkolatot, a projektet öt szakaszra osztották. 

Balaton utca

- A Pennynél lévő körforgalom, illetve az az mögötti rész is kimaradt még. A kihajtó, illetve a benzinkút melletti szakasz is része a projektnek. A körforgalom felől pedig ahogyan jövünk a város felé, egészen addig, amíg a rendelkezésre álló forrás tart, addig fogjuk tudni felújítani. Szakaszoljuk a projektet és az a szakasz, amelyik bele fog férni, addig lesz. Reményeink szerint akár a Huszti térig is beleférhet, de ez sok mindentől függ még. A műszaki tartalom pontos meghatározása még a tervezés alatt kerül kidolgozásra - mondta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere. 

A Balaton utca felújítására amiatt esett az önkormányzat választása, mert a Magyar utca hasonló fokú megújítását a jelenlegi költségvetés nem teszi lehetővé. Ezen a szakaszon ráadásul kevesebb közművel kell majd számolni a munkálatok során. Horváth Jácint elmondta, a város más útjai is rossz állapotban vannak, de ezek többsége nem az önkormányzat tulajdonában van. 

- Nagyon sokan mondják a Vár út állapotát, az nem a város útja, illetve a város területén van, de a Magyar Közút kezelésében van, tehát az állami útszakasz része, így annak a felújítása nem a mi hatáskörünkbe tartozik. Szorgalmazzuk nyilvánvalóan a Magyar Közútnál, hogy legyen felújítva. A régi 7-es elkerülő utunk is nagyon rossz állapotban van a város előtti szakaszon, de az sem a mi felelősségünk - tudtuk meg Horváth Jácinttól. 

Az útburkolat felújítása mellett a projekt részét képezi a csapadékvíz-elvezetés korszerűsítése és a gyalogos átkelőhelyek felújítása is a területen. A tervezés után a kivitelezési pályázat kiírására ősszel kerülhet sor, legkorábban a munka a jövő évben indulhat el.

K.T.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.