Kapott gól nélkül verte a ZTE II-t az FC Nagykanizsa

facebook megosztás

Győzelemmel folytatta felkészülését az FC Nagykanizsa az NB III-as bajnokság tavaszi szezonjára. Gabala Krisztián csapata ma délelőtt 2-0 arányban verte a megyei pontvadászatban szereplő ZTE II-t. 

A két csapat az évtized első éveiben többször is összecsapott a bajnokságban, a csoportok átszervezését és a ZTE II. NB III-as kiesését követően azonban az utóbbi években már csak felhozómeccseket vívnak egymással. A megyei első osztály veretlen listavezetője több légióssal is érkezett, valamint szintén felkészülési találkozón öt gólt lőtt a Pápának, így jó erőfelmérőnek tűnt. A kanizsaiaknál több alapember is pihenőt kapott a szakvezetéstől. 

A meccsen azért a magasabb osztályban szereplő Kanizsa egyértelműen mezőnyfölényben játszott és Dragóner Filip góljával hamar meg is szerezte a vezetést. A piros-kékek több helyzetet is kialakítottak az első 45 percben, a vendégek fiatal kapusa Tóth István azonban több védést is bemutatott, a legnagyobb hárításnak az számított amikor lábbal hatástalanította Nagy Mihály Krisztián lövését. A kanizsai gólok végül keretbe foglalták az első játékrészt, az előnyt egy szép átlövésből Nemes Milán duplázta meg. A vendégek el-el jutottak a kanizsai tizenhatosig, de Mészáros Dávidnak igazán nagy védést nem kellett produkálnia a második félidőben. A meccs második felében már nem változott az eredmény, így a Kanizsa újabb győztes felkészülési meccset könyvelhetett el. 

Az FC Nagykanizsa játékosai csütörtökön még edzenek, aztán három nap pihenőt kapnak. A felkészülési időszak utolsó hónapjában a dél-zalaiakra még több felhozómeccs vár, az ellenfelek között szerepel a januárban legyőzött Sredisce, a Haladás és a Puskás II. ellen. 

KÁLOVICS Tibor

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.