Gőzerővel készül a tavaszra az FC Nagykanizsa

facebook megosztás

Javában készül a 2025/26-os idény második felére az FC Nagykanizsa NB III-as futballcsapata. Gabala Krisztián együttese eddig féltucat edzőmérkőzéssel és átlagosan napi két edzéssel hangolt a tavaszi fordulókra.

Listavezetőként ment telelni novemberben a kanizsai csapat, amelynek egyértelmű célja megnyerni a Dél-Nyugati csoportot és osztályozón feljutni az NB II-be. A keret tagjai január 12-én kezdték meg a felkészülést, majd már azon a héten előkészületi meccset vívtak a Sredisce ellen. A csapat azóta már a hatodik felkészülési találkozóján is túl van, szerdán délelőtt 2-0-ra verte a ZTE II-t. A csütörtöki edzésen a játékosok csoportos tréningen vettek részt, két kisebb létszámú csapat egymással mérkőzött, a többiekre futóprogram várt. Ezeknek a 90 perceknek az összjáték javítása volt az elsődleges célja.

- Azt gondolom, hogy sokat léptünk előre ezen a téren. Köszönhető ez annak is, hogy most már kezdünk olyan páros kapcsolatokat, csapatrészek közötti kapcsolatokat kiépíteni, amivel előre léphetünk. Hozzáteszem, sikerült olyan játékosokat is igazolni, akik segítik ezt a fajta filozófiát – árulta el Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. 

foci

Az átigazolási szezonban több változás történt a csapatnál: távoztak az Őri-testvérek valamint Cserkuti Németh Olivér. Visszatért viszont Nagy Krisztián Gyirmótról, érkezett Tóth Márk Debrecenből, valamint két fiatal játékos Kadrija Arianit és Varga Péter személyében. A Lendváról Kanizsára igazoló fiatal támadó jó formában van, eddig négy gólt szerzett a felkészülési időszakban.

- Jól ment a játék, elég jól pressingelünk szerintem, nagyon jók voltak a beadások. Ezért tudtam több gólt szerezni – tudtuk meg Varga Pétertől, az FC Nagykanizsa labdarúgójától. 

A játékosok péntektől vasárnapig pihenőt kaptak Gabala Krisztiántól, majd hétfőn újra edzésbe állnak. Az átigazolási időszak jövő héten zárul, addig még elképzelhető, hogy újabb emberekkel bővül a keret. A kanizsai csapatra még három felkészülési mérkőzés vár, a következő ellenfél a Haladás lesz jövő héten idegenben.

K.T.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.