Erős ellenféllel szemben maradt alul a Kanizsa Sörgyár SE
12:6-os vereséget szenvedett a Kanizsa Sörgyár SE NB II-es férfi asztaliteniszcsapata a PTE PEAC III elleni rangadón. Az eredmény azt jelenti, hogy a sörgyáriak némileg lépéshátrányba kerültek a közvetlen riválisukkal szemben a bajnoki címért folyó versenyfutásban.
Nagy küzdelemre volt kilátás a Piarista-iskola tornacsarnokában rendezett párharc előtt, hiszen a két csapat szinte hasonlóan szerepelt az eddigi fordulókban, ráadásul a bajnoki dobogóért még több rivális is versenyben van. A hazai szakvezetés a lehető legerősebb összeállításnak szavazott bizalmat, így Kahotek Kristóf, Gvozdenovic Katarina, Bihercz Gábor és Bihercz Tamás képviselte a kanizsai színeket. A vendégeknél szintén elismert játékosok álltak asztalhoz.
- Az ellenfél nagyon jó és a lehető legjobb összeállításban jöttek. Játszik a két felnőtt válogatott, a Nagy Judit és a Nagy Rebeka, két női válogatott. Ők az esélyesek, de borítottuk már néhányszor a papírformát – tudtuk meg Jakabfi Imrétől, a Kanizsa Sörgyár SE elnökétől.
A bizakodás ellenére a vendégek nyerték a páros mérkőzést, majd egyéniben is előnyt építettek ki maguknak. Gvozdenovic Katarina is csak megszorítani tudta Nagy Juditot, így a különbség tovább nőtt. A kanizsai játékos szerint még nem dőlt el ezzel a párharccal a bajnokság sorsa.
- Úgy gondolom, hogy jók vagyunk, lehetnénk jobbak is, de a szezon még tart és csak a felénél vagyunk, úgyhogy lehetünk még lehet ez sokkal jobb is – árulta el Gvozdenovic Katarina, a Kanizsa Sörgyár SE asztaliteniszezője.
A 12:6-os pécsi sikerrel záruló mérkőzéssorozatban Bihercz Tamás 3, Gvozdenovic 2, Bihercz Gábor pedig egy meccset tudott nyerni. A sörgyáriak következő ellenfele a Honvéd Szondi SE második csapata lesz, az a párharc szintén rangadónak számít.
K.T.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)