NGM: előrehozottan, kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

facebook megosztás

Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok - az előző évek gyakorlatához hasonlóan - idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat: a jóváírás kedden megjelent a bankszámlákon, és a Magyar Posta is kedden kezdi meg a kézbesítést - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.

Közleményük szerint a nyugdíjasok novemberben már megkapták a januárig visszamenőleges, 11 havi nyugdíjkiegészítést. A decemberi nyugdíj szintén az inflációkövető, 1,6 százalékos kiegészítéssel érkezik.

Egy átlagos öregségi nyugdíjas számára a korrekció éves szinten átlagosan több mint 51 ezer forintos többletet jelent. Ebből 47 100 forintot a novemberi nyugdíjjal együtt, egy összegben már kézhez kaptak, a fennmaradó 3900 forintot pedig a decemberi nyugdíj tartalmazza - írták.

A tárca közölte: novemberben és decemberben összesen 112 milliárd forintnyi kompenzáció kerül kifizetésre közel 2,5 millió nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő számára.

A nyugdíjemelés folytatódik: januárban 3,6 százalékos nyugdíjemelés várható, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj egy heti összege is - olvasható a kommünikében.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.