Lezajlott az Adventi Forgatag első etapja

facebook megosztás

Mindössze négy hétvége alatt lezajlott, mégis tartalmas volt az idei adventi rendezvénysorozat első része az Erzsébet téren. A programok iránt végig komoly volt az érdeklődés, a város lakossága nagy számban látogatta a rendezvényeket. A forgatagnak azonban még koránt sincs vége.

Idén kiemelt figyelmet kaptak a családok és a gyermekek. Játszóházi foglalkozások, gyermekkoncertek és kreatív programok várták a legkisebbeket, amelyek mind nagy sikert arattak. Az idei év két újdonságot is hozott: a Krampusz táncversenyt, valamint a Diótörő bábu készítő felhívást. Mindkét kezdeményezés pozitív fogadtatásban részesült. A Krampusz buli a szervezők jövőbeli terveiben is szerepel. 

- Péntek-szombat-vasárnapi napokon voltak rendezvények. Úgy vettem észre, hogy a város lakossága részéről komoly érdeklődést mutatkozott, szép számára jelentek meg a rendezvényeken. A mostani hétvége is nagyon jól sikerült, nagyon sokan voltak a téren. Ugye a rendezvénysorozatnak a fő eleme a gyertyagyújtás, tehát a vasárnapi napokon a gyertyagyújtásra mindig nagyon sokan megjelentek. De péntek-szombati napokon és az egyéb rendezvényeken is, ami kicsit lazább volt, arra is sokan jöttek. Igény van az emberek részéről a kikapcsolódásra – árulta el Tóth István fő szervező. 

advent

A lakossági visszajelzések összességében kedvezőek voltak. Felmerült többek között flashmobok és további koncertkívánságok igénye is, amelyek megvalósítása a lehetőségek függvényében kerülhet napirendre. Bár mind a négy adventi gyertya már meggyulladt, a karácsonyvárás nem ér véget. 

- Több megkeresés érkezett, hogy amíg otthon Jézuska meghozza a karácsonyfát, gyerekekkel kint sétálnak az utcán, és nincs semmi, nem tudják hova vinni őket. És ezért terveztünk egy ilyen karácsonyváró programot ide a térre. Szóval huszonnegyedikén, három és öt óra között tervezünk egy gyermekkoncertet, a Napsugár Duóval, illetve kézműves foglalkozásokkal, kis karácsonyi ajándékokat lehet készíteni. Úgyhogy, ha valakinél éppen érkezne Jézuska, és nem tudja a gyermeket hova tenni, akkor várjuk ide a térre – tudtuk meg Tóth Istvántól. 

Az árusok január 5-éig maradnak az Erzsébet téren, szilveszterkor pedig nagyszabású évbúcsúztatóval, koncerttel és városi tűzijátékkal köszöntik az új esztendőt.

H-SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.