Együtt ünnepeltek a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa és Vidéke Egyesület tagjai

facebook megosztás

Karácsonyi ünnepséget tartott a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa és Vidéke Egyesület szombat délután a Halis István Városi Könyvtárban. Az eseményen a szórakozás mellett a jótékonyságon volt a hangsúly.  

Az egyesület mintegy 400 tagot számlál, akiknek mintegy háromnegyede a városon kívül, több mint 60 zalai településen él.  Az év során a kötelező közgyűlés és az őszi, mindenki számára nyitott FÉNY Nap mellett ez a karácsonyi rendezvény az az alkalom, amely kifejezetten a közösségről szól. Ilyenkor megköszönik a legaktívabb tagok egész éves munkáját, és külön figyelmet fordítanak azokra is, akik nehezebb élethelyzetben vannak. 

- Idén 80 csomagot fogunk olyanoknak eljuttatni, akik nem mind vannak itt, de a csoportvezetők elviszik nekik a csomagot, akik szegényebbek, rászorultak szociális értelemben, van köztünk, aki csak ágyban fekszik, már évtizedek óta például, és élelmiszert, édességet, gyümölcsöt, tisztálkodószert, meg tisztítószert szoktunk ezekbe a csomagokba rakni. Ezek adományokban vannak, nagyon sok adományt kaptunk hála a Jó Istennek. Amikor ezt elkezdtük, akkor 52 csomag volt, most 80. Egyrészt több is a rászorult, másrészt több lehetőségünk is van, és ezért ez egy jó dolog - árulta el Kardos Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa és Vidéke Egyesületének elnöke. 

mozgáskorlátozott

Kardos Ferenc hangsúlyozta, a karácsonyi találkozó a segítők ünnepe is. Az egyesületben sokan nemcsak érintettek, hanem másokért dolgozó önkéntesek, akik szintén elfáradhatnak a mindennapi segítségnyújtásban. Fontos, hogy ők is támogatást, megerősítést kapjanak. Példaértékű együttműködés köti össze a mozgáskorlátozottakat és a Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesületét. A szombati ünnepségre süteménnyel és kézzel készített ajándékokkal is készültek. 

- Nagyon jó a kapcsolat, a mozgáskorlátozottak és a rákbetegek között. Mi segítő szándékkal vagyunk egymás iránt, és úgy érezzük, hogy egész évben számunkra ez fontos. Van köztünk is olyan, aki mozgáskorlátozott, de ő közöttük is van, aki rákbeteg. Tehát a kölcsönös kapcsolat építése nagyon fontos a számunkra - tudtuk meg Karosi Lászlónétól, a Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesületének elnökétől. 

Az egybegyűlteket Horváth Jácint polgármester is köszöntötte. Nagykanizsa első embere beszédében köszönetet mondott az egyesületnek azért, hogy nem csak az ünnepek idején, hanem egész évben azon dolgoznak, hogy az emberek elfogadják és segítsék társaikat. 

- Az év nagy részében próbáljunk meg gondoskodni azokról, akik rászorultak, akik elesettek, akik egy kicsit több segítséget igényelnek, akármelyik kategóriába is tartoznak ezek közül. És szeretnénk azt, hogyha mi, mint önkormányzat, azokat tudnánk segíteni, akik ezt a segítséget megadják – mondta el Horváth Jácint. 

A hivatalos köszöntők után kulturális műsor, tombola és közös beszélgetések várták a megjelent tagokat. 

H-SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.