Egy év, több cég, közös célok
Az év lezárása nemcsak egy-egy cég, hanem a város gazdasági életének egészét tekintve is fontos mérföldkő. Az elmúlt tizenkét hónapban a városi tulajdonú és a Kanizsán működő cégek különböző kihívásokkal szembesültek, mégis közös cél vezérelte őket: a stabil működés és a szolgáltatások színvonalának megőrzése. Évértékelő összeállításunkban több városi cég teljesítményét, eredményeit és tapasztalatait vesszük sorra.
A strandfürdő alul teljesített, az Aréna felülmúlta a várakozásokat
A 2025-ös évet mindenképpen pozitívan értékelem, annak ellenére, hogy a nyári időjárás nem kedvezett a strandszezonnak – kezdte Karácsony Károly, a Sportlétesítmény Üzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezetője. Sajnos a két nagy nyári rendezvényünk közül egyiket sem tudtuk megtartani az időjárás miatt, ugyanakkor az év során több pozitív dolog is történt, amelyek mindkét üzemeltetett létesítmény – a Kanizsa Uszoda és Strandfürdő, valamint a Kanizsa Aréna – életében jelentős előrelépést jelentettek. Az uszodában bővítettük a meglévő jegyértékesítési rendszerünket, valamint elektronikus beléptetőrendszert telepítettünk, megfelelve a vendégszám nyomon-követési előírásoknak. Emellett 37 év után megújult a tanmedence burkolata, továbbá a női és férfi vizesblokkok is korszerűsítésen estek át. A Kanizsa Arénában szintén jelentős fejlesztés valósult meg: bővítettük a hűtési rendszert egy kisebb teljesítményű hőszivattyúval, amelynek segítségével az Aréna alacsonyabb kihasználtság mellett is gazdaságosabban tud működni. A kihasználtság tekintetében az uszoda és a strandfürdő látogatottsága 18 százalékkal maradt el a 2024-es év adataitól, ugyanakkor az Aréna kihasználtsága – a bérlemények, konditermek, rendezvények és sportesemények vonatkozásában – jóval a tervek felett alakult. Több céges rendezvény és alapítványi bál is a létesítményt választotta helyszínéül. További sikerként könyvelhetjük el, hogy 2025-ben két nemzetközi válogatott kézilabda-mérkőzésnek is otthont adhattunk. Mindezekhez nagyban hozzájárult a személyzet hozzáállása és elkötelezett munkája, amelyért ezúton is köszönet illeti a dolgozókat – összegezte Karácsony Károly.
Meghatározó év a Nilfisk nagykanizsai gyárának életében
A Nilfisk vállalatot 1906-ban alapította Koppenhágában Peder Andersen Fisker és Hans Marius Nielsen azzal a küldetéssel, hogy a világ legjobb minőségű professzionális takarítóberendezéseit gyártsa és értékesítse. Több mint egy évszázaddal később a Nilfisk globális, prémium márkává vált: padlóápoló gépek, magasnyomású mosók és porszívók széles választékát kínálja, termékeit több mint 100 országban értékesítik, és több mint 40 országban van jelen mintegy 4500 munkavállalóval. A fenntarthatóság ma is a vállalat egyik legfontosabb pillére, amely áthatja a termékfejlesztést és a működést egyaránt. A Nilfisk nagykanizsai gyára a vállalaton belül kiemelkedő szerepet tölt be: ez a legnagyobb üzem, ahol az összes értékesített Nilfisk gép és tartalékalkatrész közel felét állítják elő. Az üzemben elsősorban kézi összeszerelés és raktározás zajlik, a termékek többsége európai, kisebb részben amerikai piacokra kerül. A gyár közel 600, Nagykanizsa és környékén élő munkavállalónak biztosít megélhetést, és működésében tudatosan támaszkodik a helyi munkaerőre és szolgáltatásokra. – A 2025-ös év mérföldkő volt a nagykanizsai telephely számára. A szigetszentmiklósi Nilfisk gyár bezárását követően a termelési és a termékekhez kapcsolódó támogató tevékenységek Nagykanizsára kerültek át. Ennek eredményeként a porszívók és magasnyomású mosók mellett immár a padlótisztító gépek összeszerelése is itt történik. Az átalakulás jelentős fejlesztéseket és szervezeti változásokat igényelt, amelyek megvalósítása az elmúlt hónapokban sikeresen lezajlott: a csapat bővült, az új technológiákhoz szükséges tudás felépült, a gyártás az elvárt minőségben és mennyiségben zajlik – árulta el Keszei Miklós gyárigazgató. A Nilfisk nagy hangsúlyt fektet a közösségépítésre és a munkavállalók jólétére. Évente szerveznek családi programokat, egészségmegőrző szűrővizsgálatokat, valamint támogatják a mentális és fizikai egészséget szolgáló kezdeményezéseket. A vállalat aktívan részt vesz Nagykanizsa közösségi életében, szponzorál városi, sport- és gyermekprogramokat, és együttműködik más helyi szereplőkkel a város fejlődése érdekében. A 2026-os évre a legfontosabb cél továbbra is a Nilfisk névhez méltó prémium minőség biztosítása és a vevői igények határidőre történő kiszolgálása. Emellett kiemelt prioritás a működési hatékonyság és versenyképesség fejlesztése, valamint a kapcsolatok további erősítése a felsőoktatási intézményekkel, az önkormányzattal és a helyi vállalkozásokkal.
Látogatókban és tapasztalatokban gazdag év volt
Az idei év jelentős változásokat hozott a nagykanizsai mozi életében. A filmszínház üzemeltetését a Kultik Mozihálózat vette át az addigi tulajdonostól. A cég Roósz Pétert nevezte ki a kanizsai intézmény élére, aki többéves szakmai tapasztalattal vette át a mozi vezetését. A fiatal intézményvezető elmondta, hogy az idei év a látogatók visszajelzései alapján kevesebb igazán nagy volumenű filmet hozott, ennek ellenére voltak kifejezetten erős időszakok. Kiemelte: a nyári közönségfilmek nézettsége kimagasló volt, ezt követően pedig a látogatószám alakulása jól követhetően illeszkedett az előző évek trendjeihez. – Július kiemelkedő hónap volt. Valószínűleg az emberek kíváncsiak voltak az újdonságra, arra, hogy új tulajdonos vette át a mozit. A várakozásainkhoz képest is erős számokat hozott. Augusztus szintén jól indult, szeptember azonban – ahogy általában – kissé gyengébb volt a nyári időszakhoz képest. Ebben az időszakban gyakorlatilag csak az új Démonok között számított nagyobb filmnek. Október és november hasonlóan alakult – fogalmazott Roósz Péter. Az elmúlt hónapokban a mozi nemcsak filmpremierekkel várta a közönséget: műsorra tűztek koncertfilmeket és filmklasszikusokat is, emellett különböző előadások, sőt egy népszerű videojáték világbajnoki döntőjének közvetítése is helyet kapott a kínálatban. Roósz Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a mozi egyik legerősebb időszaka akkor kezdődik, amikor sokan már a karácsonyi pihenésüket tervezik. Ebben szerepet játszik az ünnepi időszakban megnövekedő szabadidő, valamint a közönségbarát filmek bemutatása is. – A két ünnep közötti időszak mindig az év legerősebb része, ilyenkor „kemény dolgunk van”. Most is több olyan film érkezik, mint az Avatar 3 vagy a Zootropolis 2, amelyek biztosan óriási sikert aratnak, és várhatóan hónapokig műsoron maradnak. Az Öt éjjel Freddy pizzázójában szintén népszerű, az új Herendi-film, a Szenvedélyes nők pedig hamarosan beindulhat, bár a Futni mentem sikerét egyelőre nem éri el – tette hozzá. A mozivezető végül elmondta: hosszabb távú terveik között szerepel a székek és a 3D-s szemüvegek cseréje, valamint – amennyiben a nézőszám indokolja – egy negyedik terem megnyitása is az intézményben.

Válság és összefogás: fordulatos évet zárt a Netta
2025 mozgalmas és feszültséggel teli évkezdetet hozott Nagykanizsán: január 1-jén hajnalban mintegy száz tüntető – főként a Netta-Pannonia Kft. munkatársai és szimpatizásaik – állták el a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. nagykanizsai telephelyének kijáratát. Utolsó elkeseredésükben próbálták megakadályozni, hogy a MOHU döntése nyomán a kanizsai cégtől elvett, és a kaposvári szolgáltatóhoz áthelyezett szemétszállítási feladatokat január elsejétől új munkások végezzék. A tiltakozók kreatív és merész ötletekkel próbálták feltartóztatni a Marcaliból érkező dolgozókat, akciójuk pedig csaknem egyórás késést okozott a kukásautók elindulásában. – A történtek mély nyomot hagytak a Netta közösségében. A dolgozók és a város példátlan összefogása nemcsak pillanatnyi erőt, hanem hosszú távú hitet adott a cégnek. Sokak számára életre szóló élmény volt látni, hogy nem csupán azok álltak ki a hideg hajnalokon, akiknek a munkahelye veszélyben forgott, hanem olyanok is, akiknek megélhetése nem volt érintett, sőt még ügyfelek is csatlakoztak a szolidaritáshoz – fogalmazott Áfra Barnabás, a Netta-Pannonia Kft. ügyvezetője. A cégvezetés szerint a tüntetés és a közösségi kiállás hónapokra meghatározta a belső légkört: emelkedettebb, bensőségesebb, türelmesebb attitűd jellemezte a dolgozókat. Ez sokat segített abban, hogy átvészeljék az év eleji pénzügyi nehézségeket – például azt, hogy augusztusig nem kerülhetett sor béremelésre. A Netta munkája továbbra is nélkülözhetetlen Nagykanizsán: a hulladékgazdálkodástól a közterületgondozásig számos feladatot lát el a térségben. A hatékony munkavégzésre egyrészt rákényszerülnek a stagnáló vagy csökkenő szolgáltatási díjak miatt, másrészt az elmúlt évek tudatos fejlesztései erős hátteret biztosítanak számukra. Az elmúlt öt évben évi 400–500 millió forint értékű eszközfejlesztéssel fiatal, korszerű gépparkot és megfelelő munkafeltételeket teremtettek, így a nehézségek ellenére is stabil maradt a működés. 2025-ben ugyan nem volt nagyszabású beruházás, de megújult az ügyfélszolgálati iroda, és két új furgonnal bővült a flotta, leváltva az elöregedett járműveket. A 2026-os év azonban újabb kihívásokkal indulhat: a MOHU-val és a KHG-val egyelőre sem szerződés, sem elvi megállapodás nincs a jövő évi szolgáltatási díjakról. A cég attól tart, hogy a várhatóan nyomott árak mellett egyre növekvő költségekkel kellene ugyanazokat a feladatokat ellátnia – miközben a béremelések és az eszközfejlesztések továbbra is elengedhetetlenek. A Netta azonban eltökélt: ahogy a januári összefogás bizonyította, a közösség erejével a 2026-os kihívások is leküzdhetők. „Meg fogjuk oldani” – így zárta évértékelőjét Áfra Barnabás.
A negatívumok mellett pozitív dolgok is jellemezték 2025-öt
A helyi úthálózat állapotának értékelésekor elsősorban a forráshiány jelentette nehézségekre hívta fel a figyelmet Szabó István, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatója. Mint elmondta, a belterületi úthálózat hossza mintegy 140 kilométer, a járdáké 180 kilométer, emellett 52 híd és 58 kilométernyi zártkerti út tartozik a társaság feladatai közé. – Ezekre a területekre évek óta a rendelkezésre álló források többszörösét lehetne elkölteni, a szűkös anyagi lehetőségek azonban ezt nem teszik lehetővé. Éppen ezért egy-egy év végén nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, hiszen még rengeteg tennivaló vár ránk. Tudtunk volna dolgozni, ha lett volna rá pénz, azonban a központi elvonások miatt az önkormányzatnál nem jut több forrás ezekre a feladatokra – fogalmazott. A vezérigazgató kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban jelentős áremelkedések voltak tapasztalhatók mind a nyersanyagok, mind a szolgáltatások terén. Emiatt a felhasználásokat jelentősen vissza kellett fogni, beleértve az útjavításhoz szükséges anyagok, valamint a játszótéri eszközök festőanyagainak beszerzését is. További kihívást jelent az 58 kilométeres zártkerti úthálózat állapota és a megnövekedett lakossági igények. Szabó István rámutatott: egyre többen költöznek ki életvitelszerűen a hegyre, családostul, gyerekekkel, így ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni ezeknek az utaknak a karbantartását. További komoly kihívást jelent az elöregedett növényállomány kezelése. Tömegével kellene idősebb fákat lecserélni, azonban nem fakivágásokról, hanem tervezett növénycseréről van szó. A jogszabályi változások azonban megnehezítik a cég munkáját. – Például megszűnt az „út-tartozék fa” kategória. Régebben az út szélétől két méterre magunk dönthettünk a fák kivágásáról, ma viszont minden fa kivágásához jegyzői engedélyt kell kérni, még a száraz fák esetében is – magyarázta Szabó István, a Via Kanizsa Zrt. vezetője. A vezérigazgató hozzátette, évek óta nem jutott pénz a géppark korszerűsítésére, ugyanakkor pozitív fejleményekről is beszámolt. – Idén az önkormányzat komolyabb összeget biztosított felújításokra, például a temetői utakra, a temetői világításra, a védett sírhelyek rendbetételére, illetve a magzati emlékhely kialakítására – mondta. Szabó István kiemelte továbbá, hogy az üzemeltetett 46 játszótéren nem történt egyetlen olyan baleset sem, amely az eszközök állapota miatt következett volna be. – Közúti baleset sem volt ilyen, így az apróságoknak is örülni kell – összegezte a vezérigazgató.
Minden év hoz új tapasztalatokat
A 2025-ös év nehézsége és kihívása a hazai beruházási kedv megtorpanása és a nagyobb projektek megvalósításának elhalasztása volt. Ahhoz, hogy ezt ellensúlyozzuk, több kis-közepes munkát kellett elvállalnunk és jelentős erőforrásokat kellett szánnunk az innovációra. Ez extra terhelést jelentett a kollégáknak, de az erőfeszítéseink meghozták a kívánt eredményt a Hidrofilt Csoport számára és bízom benne, hogy a jövőben még többet tudunk profitálni az idén kifejlesztett technológiákból – fogalmazott Borsos Krisztina ügyvezető igazgató. – Az idei év, ahogy a legtöbb magyar közép és kisvállalatnak, nekünk sem volt könnyű. Az év elején még nem tudtuk, lesz-e elegendő munkánk, lassan érkeztek be a megrendelések. Szerencsére a Hidrofilt által képviselt minőség és a kollégáink kitartó munkája meghozta az eredményt és év végére tele lettünk feladatokkal, sőt már a jövő évre tervezett projektek közül is többre aláírt szerződéssel rendelkezünk – mondta Borsos Krisztina, majd hozzátette: Az innováció rendkívül fontos cégünknek. Idén egy olyan technológia kifejlesztésén dolgoztunk a kollégákkal, amely alkalmas az ipari hulladékvizek megtisztítására. Szintén kidolgozásra és tesztelésre került az a technológia is, amellyel a kommunális szennyvíztisztító telepek elfolyó vizét tovább tisztítva ipari technológiai vizet tudunk előállítani. Ezen technológiák alkalmazásával rengeteg vizet lehet megspórolni és újra hasznosítani. Reméljük hamarosan nem csak külföldön, hanem idehaza is egyre több ilyen környezetbarát vízkezelési technológiát valósíthatunk meg – hangsúlyozta az ügyvezető. – Az idei évben a Hidrofiltnek végül több nagyobb méretű projektet is sikerült elnyernie. Ezek közül azonban mindenképpen kiemelkedik, a Paksi Atomerőmű 2 ütemének vízkezelő rendszerének tervezése és gyártása. Ennek a projektnek az előkészítésébe kollégáim rengeteg energiát tettek és most már a tervezésen dolgoznak. Az erőművi vízkezelés területén a Hidrofilt Európában kiemelt szereplővé vált, de már Európán kívüli erőművi projektre is érkezett hozzánk megkeresés. Az év vége jellemzően nagyon intenzív időszak, a vevők szeretnék, hogy a projekteket év végével lezárjuk, így mind a tervezésben, mind a gyártásban túlóráztak decemberben a kollégák. Szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy a Hidrofiltnél van egy téli leállásunk, ez idén december 20-tól január 4-éig tart. A kollégáink így a családjuk körében ünnepelhetnek. Ez családbarát cégként különösen fontos a számunkra. A Hidrofilt 24 órás szervize viszont az ünnepek alatt is működik, így ha meghibásodás van, akkor bizony kollégáink az ünnepi asztal mellől is útnak indulnak, hogy mielőbb megjavítsák a hibát.
(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. december 17-ei számában.)