Kispiaci Gesztenyenap
Az ősz ízeivel és illataival, valamint tökfaragással várták az érdeklődőket a Kispiaci Gesztenyenapon szombaton. A program igazi családi hangulatban telt a Thúry-téren, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a kedvükre való őszi kikapcsolódást.
A rendezvény nemcsak az évszak legszebb hangulatát idézte meg, hanem a közösség összetartó erejét is – hiszen a gesztenyeillat és a közös élmények ismét mosolyt varázsoltak a kanizsaiak arcára.
- A környékben nagyon sokan termesztenek gesztenyét, és ezt kihasználva, hogy könnyen hozzá lehet férni, egy igazi zalai, somogyi finomság, valamint kézművesek gesztenyemasszát készítenek és ezt szerettük volna bemutatni és megkóstoltatni a helyiekkel - árulta el Kiss Zsófia, a Kispiaci Zöldséges üzletvezetője.
A rendezvény középpontjában a gesztenye állt: sült gesztenyével, gesztenyés finomságokkal kínálták a látogatókat. A gesztenyemassza akkor az igazi, ha könnyű, sima és krémes, vallják a hozzáértők. A szombati programon a főtt gesztenye szitálás után nyert finom alapanyagának elkészítésbe is bepillanthattak.
A gyerekeket kézműves foglalkozások, arcfestés is várta, valamint a program egyik legnépszerűbb része a tökfaragás volt, ahol fantáziadús alkotások születtek – vidám, ijesztő és egészen egyedi figurákkal. A tök azonban sok családban nem csak dekorációként szolgál.
- Ilyenkor nagyon sok sütőtököt csinálok, mert ez az egyik kedvencem az őszi időszakban. Mindent szoktam belőle főzni, tésztákat, vagy csak magában is, tudom hogy itt nagyon jó minőségű alapanyagokat tudok beszerezni. Amikor vásároltam meghívtak a gesztenyenapra - tudtuk meg Tóth Zsófiától.
A szervezők szerint az ilyen programok nemcsak az ízek és illatok örömét nyújtják, hanem erősítik a közösségi kötelékeket, és új generációknak is megmutatják, milyen értékes az együtt töltött idő, a kreativitás és a hagyományok ápolása.
K.V.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)