Újra Kutatók Éjszakáját rendeztek a PEN-en

facebook megosztás

Idén is csatlakozott a Kutatók Éjszakája programsorozathoz a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ. A pénteken tartott programban a megújuló energiák, a vízgazdálkodás és az informatika is szerepelt azon témakörök között, amelyekkel megismerkedhettek a résztvevők.

Az európai kezdeményezésre elinduló programsorozathoz a PEN több mint egy évtizede folyamatosan csatlakozik. A rendezvény célja a kanizsai kampuszon az, hogy szórakoztató formában ismertessék meg a tudományt a legfiatalabb generációval és az érdeklődőkkel. A résztvevők egy többállomásos túrán is részt vehettek.

- Nagyon fontos szempont, hogy ismeretterjesztő is legyen. Én úgy látom, hogy a fiatalok ők nagyon érdeklődőek. Ők mindig az elsők, akik ott vannak és érdeklődve hallgatnak. Itt arra kell figyelni, hogy a kérdések olyanok legyenek, hogy fiataloknak is érdekes legyen és az idősebbeknek is. Ezt egy kicsit nehéz néha megtalálni, mert van amit a fiatalok nem feltétlenül tudnak, valami meg az idősebbeknek már túl könnyű – árulta el Holczinger Tibor, a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgató-helyettese.

PEN

Az állomásokon olyan témakörök kaptak szerepet, amik a kanizsai egyetem oktatásának is fontos részét képezik. Voltak olyan pontok is, ahol különböző kémiai kísérleteket végeztek el, például a víz és az ételszínezék reakcióját mutatták be.

- Voltak tapasztaltabb kisgyerekek is. Ők okosak voltak és tudták, hogy mi történik. Valakik szinte egyből rájöttek a dologra, mindenre. Voltak akiknek egy kis segítséget kellett adnunk, hogy rájöjjenek, de mindenki magától rájött – tudtuk meg Böjti Benjámin hallgatótól. 

Az előző évekhez hasonlóan a szervezők idén is készültek a virtuális valóságot bemutató feladattal. Ez a gyerekek körében is népszerűnek számított.

- A szemüvegen keresztül látok ilyen fénykardokat, és jönnek célpontok felém, amiket megadott irányból kell jobb vagy bal kézzel elvágnom – mondta el Tóth Botond. 

A program részeként a kampusz munkatársai és a hallgatók egy komposztálót készítettek, amelyet a PEN udvarán helyeztek el.

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.