TÁJÉKOZTATÁS - Nagykanizsa MJV településrendezési eszközeinek módosításához kapcsolódó telepítési tanulmánytervek közzététele
Tisztelt Lakosság, Érdekképviseleti, Civil és Gazdálkodó Szervezetek, Vallási Közösségek!
A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet szabályozza a településrendezési szerződés megkötésére vonatkozó eljárás rendjét.
Az 56/A. §-a alapján:
(1) A településrendezési szerződés tervezetét és az annak mellékletét képező telepítési tanulmánytervet az önkormányzati főépítész a képviselő-testülethez címzett 7. § (7) bekezdése szerinti feljegyzésben véleményezi.
(2) Az (1) bekezdés szerinti véleményében az önkormányzati főépítész arról nyilatkozik, hogy a telepítési tanulmányterv összhangban áll-e a település településfejlesztési és településrendezési céljaival, valamint a településrendezési szerződés tervezete összhangban áll-e a területrendezési szabályokkal, a települési zöldinfrastruktúra ellátottság követelményeivel, valamint – új beépítésre szánt terület kijelölése esetén – teljesülnek-e a Méptv. természeti rendszerek megőrzésével és új beépítésre szánt területek kijelölésével kapcsolatos előírásai.
(3) A telepítési tanulmánytervet a (2) bekezdés szerinti véleményezést követően a település polgármestere véleményezteti a partnerekkel. A véleményezésre legalább 15 napos határidőt kell biztosítani.
Partnerségi egyeztetés keretében jelen hirdetménnyel, a város honlapján, önkormányzati hirdetőfelületen kifüggesztve tájékoztatjuk Önöket az alábbi, tervezett módosításról:
- Zemplén utcai Gksz övezet szabályozásának felülvizsgálata 3063/31-32 hrsz-ok,
- Magyar – Árpád – Sikátor utca tömb Lk-2 övezet szabályozásának felülvizsgálata 784/1 hrsz,
- Kalmár – Lékay – Báthory – Vásár utcák által határolt tömb területfelhasználásának és szabályozásának felülvizsgálata 94, 122, 123/4, 123/7 hrsz-ok,
- Sabján Gyula utca – Vásár utca – Erzsébet tér – Király utcák által határolt tömb övezeti besorolásának felülvizsgálata 23/2 hrsz.
A partnerségi egyeztetés során a tervezet módosítások tanulmánytervei és a hozzájuk kapcsolódó főépítészi feljegyzés kerül bemutatásra. Az Önkormányzat lehetőséget biztosít az egyeztetésben résztvevők számára a tervezett változtatásokkal kapcsolatos állásfoglalásuk írásbeli kifejtésére.
A tervezett módosítás megtalálható a www.nagykanizsa.hu honlapon a „Településrendezés” menüpont alatt, illetve a https://nagykanizsa.hu/varos/telepulesrendezes linkről közvetlenül is elérhető.
Tájékoztatom továbbá Önöket, hogy az észrevételeket a 2025. szeptember 3-ig papír alapon (Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre) vagy elektronikusan (hivatali kapura küldve) lehet megtenni.
Kérem a lakosságot, a gazdálkodó, gazdasági és civil szervezetek, valamint a vallási közösségek képviselőit, hogy a most meghirdetett közzétételen szíveskedjenek részt venni és esetleges észrevételeiket megtenni!
Tisztelettel:
Horváth Jácint
polgármester