Az államalapítást ünnepelte Nagykanizsa

facebook megosztás

Térzenével, ünnepélyes zászlófelvonással, majd Horváth Jácint polgármester köszöntőjével vette kezdetét az államalapítás ünnepére szervezett városi rendezvénysorozat. 

A délelőtti Deák téri Turul szobornál megrendezett városi ünnepség résztvevői előtt Horváth Jácint polgármester mondott az államalapításról megemlékező köszöntőt. Beszédének végén a város első embere Magyarországnak kívánt boldog születésnapot. Ezt követően Cseke József Árpád-kori dallamokat adott elő, majd a történelmi egyházak vezetői szentelték meg az új kenyeret, melyet a város három vezetője szegett meg. 

A Deák téri rendezvényen a város önkormányzati képviselői, intézmények és városi cégek vezetői, valamint nagyjából 150 érdeklődő vett részt.

Délután és este az Erzsébet téren folytatódik az ünnepi rendezvények sora. 

Alsóvárosi templom
18.00 Szent István-napi ünnepi szentmise

Erzsébet tér
18.00 Táncház a Zalagyöngye Mûvészeti Mûhely táncosaival
19.00 Nagykanizsai Fúvószenekar Kisegyüttese
20.00 A „Hogyan tudnék élni nélküled?” címû film szabadtéri vetítése
21.45 Tûzijáték

Kísérõ program: gyermek kézmûves foglalkozás, népi játékok

 

tm

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.