A saját nevelésű fiatal is betalált – Magabiztos győzelem az FC Nagykanizsa szezonnyitóján

facebook megosztás

Magabiztos sikerrel kezdte a szezont az FC Nagykanizsa. Gabala Krisztián együttese az újonc Balatonlelle otthonában nyitotta a 2025/2026-os szezont. Az első játékrész ugyan nem hozott gólt, de a másodikban már kijött a két csapat közötti különbség, a végeredmény 0:4 lett. 

Öt év után jutott vissza a harmadosztályba a Balaton-parti csapat, a szomszédvári mérkőzésre meg is telt a kanizsai szurkolók szektora. Az első félidőben ugyanakkor gólnak még nem tapsolhattak a vendégdrukkerek. A labdát többet birtokolta Gabala Krisztián együttese, de igazi ziccere nem volt. János Norbert fejese után, Medgyesi átlövéssel próbálkozott, de védett Bonnyai. 

A játékrész közepén némileg feljebb lépett a Lelle, egy jó labdaszerzés után, Vajda megmozdulása kapcsán reklamált büntetőt a hazai pad, de nem fújt Hartung Vilmos. Még a szünet előtt, a Putnoktól érkező Lőrincz Attila szabadrúgása okozott veszélyt, de ezt is kitolta Bonnyai.

fc nagykanizsa

A szünetben egyik mester sem cserélt, de érezhetően más sebességgel lépett ki a pályára a címvédő. Egy fejes után, Ekker már a 48. percben gólt szerezhetett volna, de nem tudta bekotorni a labdát az ötösről. Erre egy szép akcióval feleltek a hazaiak, de Orsós lövése elkerülte a kaput. Jött aztán az újabb kanizsai esély, amivel már élt is Gabala Krisztián együttese. 

A Pécsről visszatérő Vajda gólja egy új mérkőzést hozott, ezt követően már egyértelműen a dél-zalaiak játszottak fölényben. A középkezdés előtt két debütáló érkezett: a legújabb igazolás, Cserkuti-Németh Olivér és a saját nevelésű fiatal, Baglady Kornél. A váltás jól sült el, hiszen jött a második kanizsai találat. 

Vajda után ezzel Lőrincz Attila is góllal kezdte kanizsai karrierjét. Ehhez a sorhoz, 6 perccel később, Cserkuti-Németh is csatlakozott. 

Az i-re a pontot a 76. percben a 17 éves Baglady Kornél tette fel. 

Újabb gólt már nem hozott a szezonnyitó, így maradt a 0:4. Gabala Krisztián a másodikkal igen, az első félidővel kevésbé volt elégedett. De mint korábban nyilatkozta: a csapat 70-80 százalékra van kész, és ezt igazolta a vasárnapi teljesítmény. 

– Az első félidőben rengeteg lehetőségünk volt, nem találtuk el a kaput. Ha pedig olyan szituáció volt, akkor kicsit kapkodó megoldást hoztunk. De a második félidő, azt gondolom, az egyértelmű volt. Minden tekintetben felőrültük ellenfelünket. Szerintem teljesen megérdemelt az ilyen aranyú győzelem is, amit arattuk – fogalmazott Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. 

A hazaiak részéről Hegedűs Gyula kiemelte, 60 percig jól küzdöttek, a folytatásban pedig a helyzetkihasználásukon kell ahhoz javítani, hogy elérjék a céljaikat. 

– Ezeket az adódó lehetőségeket, meg kell próbálni kihasználni és gólra váltani. S amikor birtokoljuk a labdát, az utolsó passzokat kéne pontosabban. Amikor „végre” megszerezzük a labdát, akkor pontosabban kell játszani – mondta el Hegedűs Gyula, a Balatonlelle SE vezetőedzője. 

A folytatás a Magyar Kupában, szombaton a Baja fogadja a kanizsaiakat. Gabala Krisztián együttese kapcsán szintén hír, hogy Cserkuti-Németh Olivér mellett, még egy új támadó ott volt a keretben Balatonlellén. Dragoner Filip a Soroksártól igazolt a piros-kékekhez, de ahogy arra a vezetőedző az interjúnkban utalt, az így már 13 érkezőn felül is jöhetnek még új játékosok. 

M-B.GY.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.