Kurucz Levente ötödik lett az Európa-bajnokságon
Az ötödik helyen zárta a kajakpárosok 500 méteres döntőjét Kurucz Levente és Opavszky Márk a Rasicében rendezett Európa-bajnokságon. A nagykanizsai sportoló és partnere sokáig az éremért küzdött, végül pontszerzőként ért célba a kontinensviadalon.
A Kurucz-Opavszky páros egy évvel ezelőtt 200 méteren bronzérmet szerzett a kontinensviadalon, most pedig már az olimpiai távon igyekezett elérni minél jobb helyezést. A versenyre éremesélyesként utaztak, hiszen az idei első világkupa-versenyt megnyerték, majd a sorozat második állomásán ötödikként végeztek. Kurucz Levente időközben klubot váltott, júniusban távozott a kanizsai Plastextől és a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia színeiben folytatta pályafutását.
A pénteki előfutamukban harmadikként végeztek és így bejutottak a mai döntőbe. A duó jól rajtolt és a németek mögött másodikként haladt sokáig, miközben a lengyelekkel és a litvánokkal csatázott. A táv második felében előbbieket sikerült megelőzniük, ám a cseh és az olasz egység gyorsabbnak bizonyult és így az ötödik helyen értek célba. A páros 1:27.843-es idővel teljesítette a távot, az éremről négy tizedmásodperccel maradtak le.
Az aranyérmet Jacob Schopf és Max Lemke szerezte meg Németországból. A versenyt jól jellemzi, hogy az első hat hajó egy másodpercen belül ért célba.
KÁLOVICS Tibor
(Fotó: Magyar Kajak-kenu Szövetség - korábbi kép)