Telt ház a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház programján

facebook megosztás

Bélbetegségekről mindenkinek címmel szervezett előadást a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház és a Halis István Városi Könyvtár kedden délután. A telt házas programon a vastagbéldaganat korai felismeréséről, az irritábilis bélszindrómáról és az ezekhez kapcsolódó étrendekről is hallhattak a résztvevők.

Két évvel ezelőtt döntöttünk úgy a kórházban, hogy lakossági szintre visszük azokat a gondolatokat, amiket már korábban elkezdtünk terjeszteni a kórházi betegek körében – kezdte Brünner Szilveszter, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház főorvos-főigazgatója. A második alkalommal megszervezett program témája, hogy a dietetika tudományával hogyan tudjuk befolyásolni bizonyos betegségek kialakulását, megelőzését, hogyan tudunk egészségesebben élni. 

- Május harmadik vasárnapja a cöliákia világnapja, e köré építjük fel gyakorlatilag a mai napot. A cöliákia egy rendkívül széles körben elterjedt betegség, százezreket érint Magyarországon, komoly dietetikai diétaháttér szükséges ahhoz, hogy egyensúlyban tartsuk ezeket a betegeket. De természetesen nemcsak erről lesz szó, hanem vannak olyan bélbetegségek, amiknek nem tudjuk, hogy mi az oka, ezt irritábilis bélszindrómának nevezzük – árulta el Brünner Szilveszter.

halis

A rendezvény egyik ötletgazdája a kórház vezető dietetikusa, Faricsné Hári Vera volt. Elmondta, egyre többen fordulnak hozzájuk különféle emésztési és táplálékintoleranciás panaszokkal. A keddi előadáson két kollégájával a megfelelő étkezés és a bélbetegségek közti kapcsolatról beszéltek az érdeklődőknek. 

- Egyre fiatalabban jelentkezik most már a vastagbéldaganat és nagyon fontos az, hogy elmenjünk a szűrésekre, időben felismerjük, mert ha kapunk egy pozitív eredményt és kapunk valamit, akkor is sokkal jobb lehetőségek vannak a kezelésére, a gyógyulásra, ha ezt időben felfedezzük. Illetve utána az irritábilis bélszindrómáról, ugye ez az, amikor nem igazán születik diagnózis, de mégis fennáll a probléma. Ennek ugye a kezelése az az úgynevezett FODMAP diétával történik, ennek igazából az a lényege, hogy különféle szénhidrátokat kizárunk az étkezésünkből egy hat hétig és utána majd fokozatosan visszavezetjük - mondta el Faricsné Hári Vera.

A köszöntő után Székely István sebész főorvos, proktológus A szűrés életet ment – a vastagbéldaganat korai felismerése című előadása következett. Az eseményről készült hosszabb összeállításunkat TestTrend című magazinműsorunkban láthatják.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.