Ásó, kapa, gereblye 138.: Szeretettel művelve – vendégségben egy sánci portán
Nem csupán éledeznek, lassan burjánzani is fognak a kiskertek. A tavasz ezidáig meglehetősen szeszélyes volt. Fagy, hirtelen nagy mennyiségű eső és korai meleg sűrűn váltogatták egymást, melynek meg is lett az eredménye. Rovatunk ezúttal egy sánci portára látogatott el, egy éledező kiskertbe.
Sánc egyik legnyugodtabb utcájában vendégeskedtünk, a Kaposvári út azon szakaszán, ahol ma már nincs forgalom a 61-es elkerülő út megépülése óta. Itt minden házhoz –, mint Sáncban szinte mindenhol, – szép nagy kertek tartoznak, de mára nagy többségüket nem művelik. Persze akad egy-két kivétel. Jekisa Jenő szerint ebbe bele kell születni. – 30 éve lakunk itt, én alapvetően falusi gyerek vagyok, Sandon nőttem fel. Ott volt nagy hegyünk is. A szőlő több ezer liter bort adott, aztán a kukorica, a krumpli, a fenyő... De ez már csak amolyan hobbi nekem. Amióta az egészségem nem engedi, a komoly munkát abba kellett hagynom. De ez megmaradt. Mert nincs annál jobb, mint amikor az ember hazaér, és kimegy a kertbe, cseresznyét szed vagy barackot, ami éppen van – kezdte a saját történetét mosolyogva Jekisa Jenő.
A területe szemmel láthatóan három részre oszlik – van egy kis fenyves, egy gyümölcsös –, na és természetesen az elmaradhatatlan veteményes, – melynek földjéből már kibújtak az első növények. – Krumpli mindig van, de csak annyit ültetek, amit újkrumpliként megeszünk. Mellette a cukorborsó, két fajta. Ebből már kerül a fagyasztóba is, csakúgy, mint a zöldbabból. A céklát nagyon szeretjük, minden évben ültetek, de nem a pincébe kerül. A feleségem elrakja dunsztos üvegekbe, így elég az egész családnak. Aztán fokhagyma, hagyma nélkül nem kert a kert. Annyit vetek, ami egész évre elég, felfűzzük és eláll. A család kedvence a lilahagyma, a kislányomék mindig azt viszik. Az uborka persze nem maradhat ki a vetésből, azt az úgynevezett dobálós savanyúságot készítjük belőle, ahogy érik az uborka, a karfiol, már mennek is az edénybe. De teszek bele mindig zöld paradicsomot, kisebb hagymákat. És megy a társai mellé a savanyúság télire – sorolta a házigazdánk.
Jekisa Jenő egyik elmaradhatatlan „terméke” – amit szintén a gondos földművelésnek köszönhet, minden évben a polcokon sorakozik. – Éves szinten olyan negyven üveg lecsót teszek el. Paradicsomból, paprikából. Hagymát nem teszek bele, azt mindig frissen rakom hozzá, főzéskor. Szerintem a jó lecsó mindennek az alapja. Nem is tudnék enélkül pörköltet főzni. Mert én minden héten kétszer-háromszor főzök. Ott van a kis nyári konyhám. A feleségem és a lányom mondják: „Apa, te ráérsz, főzzél! Hogy mit főzzél? Találd ki! Legyél kreatív!” És akkor én lemegyek a pincébe és minden alapanyagot megtalálok, ami kell a főzéshez, ami megtermett – mesélte a sánci, ámde sandi születésű gazda.
A palántázás még egy-két napot várat magára – hiszen a fagyosszenteket illik megvárni, de Jekisa Jenő e téren is kísérletező kedvű minden évben. A fagyosszentek tönkre tudják tenni az egész elvégzett munkánkat. De én mindig arra játszok, ha öt évben csak egyszer jön – mint a gyümölcsfáknál például a monília – akkor még mindig megérte korábban beruházni a paprikára, paradicsomra. Akkor már nyerek. Nekem előbb szokott lenni szabadföldben paprikám, paradicsomom, mint másnak a fóliában. Tehát én bevállalom. Aztán, ha ötévente elbukom... akkor vesztettem x ezer forintot. De utána pótlom is rögtön. A fajtákat tekintve, mindig ültetek például négy-öt tő paradicsomfát, bőtermőt, korait. De az igazi befőzőparadicsomot is keresem, amiből egy-egy darab éppen elfér a markomban. Sajnos egyre kevesebb helyen találok. Falusi néniknél még akad a piacon néhány palánta belőle. Ültethetném persze magról is, de az az igazság, az nem igazán a szokásom... Bár idén megpróbáltam ezt is... már hajtanak. Kíváncsi leszek – mondta elgondolkodva Jenő.
Beszélgetésünk során szó esett a terület két másik részéről is. A fenyő nem maradhat ki a birtok kínálatából, most is vannak egészen kicsi, friss csemeték a földben. Na de a gyümölcsösnek egészen más, fontos szerepe van. – Nekem annál nagyobb örömöm nincs, mikor kijövök a kertbe, én tudok a sajátomból enni, szedni, bevinni a családnak. Tavasztól őszig. Véletlenül sem vennék áruházban. Soha. Édesanyám nem is tudom, mit mondana... Ez saját. Az áruházi ízetlen, éretlen... Mondjuk az idén kétszer is megtámadta a fagy a fáimat, jól megritkította. Aztán megjelent a monília. Ezekkel a dolgokkal sajnos együtt kell élni – fogalmazott a sánci gazda.
Végül feltettük a kérdést rovatunk vendéglátójának, hogyan látja a jövőt? Át tudja adni a szeretettel teli földművelést? – Kizárt dolog. A mai fiatalok számára a földművelés már nem ugyanazt jelenti. Minden gépesítve van. Például az én sandi birtokomat is megvették pestiek. De nem csinálnak rajta semmit. Nem művelik. Befektetésnek jó nekik. Talán szégyellik a munkásruhát, a parasztmunkát...
VINCZE Adél
fotó: SZALAI Szilveszter
(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. április 30-ai számában.)
