Nem várt eredmények után a tabella első felében zárt a kanizsai bridzsegyesület

facebook megosztás

A hatodik helyen végzett az idei vidék csapatbajnokságon a Nagykanizsa Bridzs SE. A dél-zalaiak tizenkét indulóból végeztek a táblázat első felében. 

A Balatonföldváron rendezett versenyt a kanizsai egyesület szervezte meg az elmúlt hétvégén. A megmérettetésen résztvevő csapatok összesen 11 fordulót vívtak körmérkőzéses rendszerben, minden körben nyolc leosztás döntött az eredményről. A dél-zalai csapatot  Szvitacs István, Trinn László, Gőcze Gyula és Fenyves Jenő alkotta a bajnokságon. 

A Nagykanizsai Bridzs SE az első fordulóban vereséget szenvedett a későbbi bajnok Miskolc-Kecskeméttől-től, majd a következő négy körben kétszer győzött, kétszer kikapott. A csapat végül 111,38 ponttal a hatodik lett, az első négy helyezett bejutott a Magyar Kupa főtáblájára, ahol fővárosi ellenfelek ellen mérkőzhetnek az országos TOP 4-ért. Gőcze Gyula tájékoztatása szerint a kanizsaiak három előttük végző riválisukat is legyőzték, két nem várt vereség miatt azonban nem tudtak harcolni a továbbjutásért. 

A Nagykanizsai Bridzs SE igyekszik toborozni az utánpótlását a következő időszakra, így szerda délutánonként klubfoglalkozásokat tart a Halis István Városi Könyvtárban, valamint ugyanebben az intézményben csütörtökönként 17 órától ingyenes, kezdő tanfolyamra várja azokat, akik szeretnének megismerkedni "a kártyajátékok királyával". 

KÁLOVICS Tibor

(Borítókép: Kanizsa Tv)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.