Ónos eső - Másodfokú riasztást adtak ki néhány délnyugat-magyarországi járásra

facebook megosztás

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Somogy vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. szerda délelőtt.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben azt írták, az érintett járásokban a következő órákban az ónos eső várható mennyisége meghaladhatja az 1 millimétert.

A meteorológiai előrejelzés szerint szerdán délnyugat felől egy melegfronti csapadékzóna érkezik, amelyből vegyes halmazállapotú csapadék valószínű, estig a Dunántúlon, majd egyre inkább középső országrészben. Északon kisebb, a Dunántúl középső, nyugati részein - Zala és Somogy vármegye északi részén - közepes intenzitású, legfeljebb három centiméteres havazás is valószínű. Elsősorban a Dél-Dunántúlon a szilárd csapadék egyes területeken ónos esőbe válthat, déltől estig.

Szerda éjszaka a csapadék előbb a középső országrészben, majd hajnaltól már északkeleten is valószínű. Elsősorban Bács-Kiskun vármegyében egy milliméternél is több ónos eső is előfordulhat, másutt a havazás lehet a jellemző, illetve délnyugat felől egyre inkább az eső hullhat.

A HungaroMet szerda éjfélig másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun vármegye területére, a gyenge ónos eső veszélye miatt pedig Vas, Zala, Veszprém, Fejér és Csongrád-Csanád vármegye területére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek nyilatkozva azt kérte, indulás előtt mindenki tájékozódjon az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról és az aktuális útviszonyokról, és aki teheti, ónos eső miatt érvényben lévő riasztás ideje alatt ne induljon útnak.

Arra is figyelmeztetett, hogy mindenki csak megfelelő műszaki állapotú, a téli időjárási körülményekre felkészített gépkocsival keljen útra, és vezessen lassabban, figyelmesebben, körültekintőbben.

Emellett azt javasolják az autósoknak, tankoljanak a szokásosnál több üzemanyagot, és az útra kelők vigyék magukkal feltöltött mobiltelefonjukat, valamint legyen náluk tartalék ruha, ásványvíz és egy kis étel arra az esetre, ha elakadnának vagy hosszabb ideig kellene várakozniuk.

Az ónos eső miatt vezetékek, ágak szakadhatnak le, ezért azt javasolják, ne parkoljanak ezek alá az autósok. A gyalogosok pedig kellő óvatossággal közlekedjenek, és aki kidőlt fát, elszakadt elektromos vezetéket, bajba jutott autóst, gyalogost lát, hívja a 112-es segélyhívó számot - mondta Mukics Dániel.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.