Novelláskötet bemutatásával zárult a könyvtár „balatoni hónapja”

facebook megosztás

A „Balaton” című novelláskötet szerzője, Kiss Noémi vendégeskedett író-olvasó találkozón csütörtökön este a Halis István Városi Könyvtárban. A szerző műveiben az 1980-as évek hétköznapjaiba igyekszik visszavezetni az érdeklődőket. 

Egyetemista kora óta ír Kiss Noémi, aki már számos könyvet megjelentetett, a balatoni novelláskötet azonban az egyik legszemélyesebb művének számít. A szerző elmondta, a ’80-as években sokat nyaralt a Balaton-parton a nagyszüleinél, így a különböző történetekben gyermek- és kamaszkorának szereplői, történései is megelevenednek. A novellák összekapcsolódnak, a legfőbb közös pontot az író nézőpontja adja. 

hsmk

- Nagyon sokat interjúztam a családban, beszélgettem anyukámmal, felelevenítettünk történeteket, figurákat. A neveket viszont kicseréltem, mert ezek túl indiszkrét dolgok, úgyhogy ez egy fikciós irodalmi mű lett, egy novellafüzér, de természetesen húsvér, élő figurák játsszák benne a szerepeket – árulta el Kiss Noémi. 

Kiss Noémi novelláskötete a harmadik Balaton-tematikájú könyv volt, amelyet februárban bemutattak a városi könyvtárban, a szerzővel Benke Dániel beszélgetett. Az intézmény igazgatója kiemelte, a Balatonról elterjedt nosztalgikus nézőpont, hogy a ’80-as években egyfajta menekülési helyként tekintettek rá az emberek, ám a most bemutatott könyv igyekszik valós képet mutatni erről a korszakról és régióról. 

- Látszódik az, hogy a Balaton nekünk milyen fontos, de azért ez sokszor csak a kirakat és a máz volt. Ezeknek a novelláknak a segítségével betekinthetünk abba, hogy az emberek ezt hogyan élték meg és milyen nehézségeik voltak. A kötelező elem, hogy „megyünk a Balatonra”, „megtehetjük, hogy a Balatonra megyünk együtt” és, hogy „egyenlőek vagyunk” mekkora illúzió volt – fogalmazott Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár könyvtárigazgatója. 

Kiss Noémi hozzátette, a novelláit igyekezett szociográfiai igénnyel megírni, hogy reálisan mutassa be a ’80-as évek balatoni világát. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.