Új szakrendelés indult a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban

facebook megosztás

Új, hiánypótló szakrendelés várja az érintetteket a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban. A klinikai immunológia és allergológia szakrendelés heti egy alkalommal, a belgyógyászaton belül működik és orvosi beutalóval vehető igénybe.

Az új szakrendelés elindulásával kapcsolatban Brünner Szilveszter főigazgató-főorvos a keddi sajtótájékoztatón elmondta: speciális szakembert kellett keresnie a kórháznak, amelyből kevés van az országban. Féléves tárgyalások eredményeként sikerült Kovács Mónika főorvost szerződtetni, majd a hivatalos engedélyeztetési folyamatok után indulhatott el a szakrendelés a kanizsai egészségügyi intézményben.

- December elsejétől működik hivatalosan a szakrendelés kórházunkban, a belgyógyászat épületének a földszintjén. Főorvosnő korábban is látott el betegeket, ezeket a betegeket természetesen továbbra is gondozza. És minden új beteget, akinek a kezelőorvosa úgy gondolja, hogy valamilyen immunológiai betegségben szenved, orvosi beutalóval felkeresheti a szakrendelőt – mondta el Brünner Szilveszter, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója. 

kór

A klinikai immunológia a több szervet érintő, autoimmun betegségeket öleli fel. Azoknak a pácienseknek fontos, akik esetleg súlyos belszervi érintettsége, bőrtünete vagy ízületi panasza van – mondta el Kovács Mónika főorvos. 

- Korábban ezek a belgyógyászat szűk körébe tartoztak, de egyre inkább találkozunk a kis szakmáknak a nagyon színes beteganyagával – a szemészekkel, a fül-orr-gégészekkel, az urológusokkal, a neurológusokkal – nagyon sok beteget küldenek. Koprodukcióban diagnosztizáljuk vagy segítjük a diagnózist. Illetve segítjük ezeknek a betegeknek a kezelését – árulta el Kovács Mónika, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház főorvosa. 

A főorvos említette továbbá azokat az érintett allergiás betegeket, ahol nem egyértelmű az allergia, súlyos esetben ugyanis szükség lehet immunológus segítségére. Kovács Mónika elmondta: a meddő pároknál is egyre inkább teret nyer az immunológiai kivizsgálás, az immunológiai okok feltérképezése és kezelése.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.