Kulturális szakértő lett Halmos Ildikó

facebook megosztás

Kulturális szakértői képesítést szerzett Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója. A címhez tartozó feladatkör a különféle közművelődési intézmények működésének ellenőrzését, valamint segítését foglalja magába. 

Az interneten találtam rá a képzésre, főként tapasztalatszerzés céljából pedig jelentkeztem is rá – kezdte Halmos Ildikó. Az elméleti és gyakorlati részből álló, több hétig tartó oktatás még 2024 őszén kezdődött, helyszínül nagyrészt a főváros szolgált. 

- Ezek valóban kőkeményen megtartott órák voltak, tehát nem csak egy ilyen kipipált képzés, hanem rengeteget tanultunk. Magam szempontjából különösen úgy éreztem, hogy nagyon sokat kell ehhez utánanéznem, hogy felzárkózhassak azokhoz a kollégákhoz, akik ugye az állami önkormányzati rendszerben dolgoznak, ugye mi alapítványként tevékenykedünk. És azért vannak olyan dolgok, amik nálunk nem olyan gyakorta fordulnak elő mondjuk, mint egy önkormányzati intézményben. De nagyon szerettem, nagyon élveztem, és rengeteget tanultam a kollégáktól is, nagyon jó beszélgetéseket hallgathattam végig, amikből nagyon sok új információt is találtam a mi szakmánkhoz - árulta el Halmos Ildikó. 

honvéd kaszinó

A képzés eredményéről szóló tájékoztató január közepén érkezett meg. A kulturális szakértő feladata, a különféle közművelődési intézmények, művelődési központok, közösségi házak működésének ellenőrzése, valamint az ezzel kapcsolatos tanácsadás. A szakembereket az ország bármely pontján megbízhatják a feladattal.

- Akár az intézménynek a teljes működését, hogy ez törvényes-e, akár, hogy a pályázati pénzeket vagy a támogatási összegeket hogyan, mire fordítja, mire számolja el, tehát nagyon-nagyon sokrétűen. De jót mosolyogtunk, hogy még azt is le kell írnunk akár, hogy a dohányzásra kijelölt hely, illetve a dohányzásra kijelölt tábla megvan-e, jó helyen van-e, bizonyos rendeletek jó helyen vannak-e kifüggesztve, tehát az igazán komoly dolgoktól az egészen picike aprócska dolgokat is ilyenkor le kell ellenőriznünk. És hát azt mindenképpen szeretném hozzátenni, hogy igazából ilyenkor mi nem mint egy hajcsár megyünk oda, hanem kifejezetten egy segítő szándékkal - tudtuk meg az igazgatótól. 

Halmos Ildikó hozzátette, reméli, hogy az új feladatkörben mások segítésén keresztül, számos új, hasznos szakmai tapasztalatra tehet szert.

SZ.F.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.