„Eléggé szörnyű” – Vélemények a kanizsai munkaerőpiaci helyzetről
Munkahelyváltás esetén és pályakezdőként is nehéz dolguk van az álláskeresőknek Nagykanizsán a megkérdezettek szerint. Egy stábunknak nyilatkozó férfi azért költözik el a városból, mert több hónap után sem talált megfelelő állást, míg valaki úgy látja, a fiatalok inkább külföldön helyezkednek el az alacsony bérek miatt.
A KSH adatai szerint 2024 szeptembere és novembere között mintegy 20 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma a 2023-as év azonos időszakához képest. A helyiek szerint Nagykanizsán is nehéz elhelyezkedni a piacon, ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az alacsony bérek miatt sok fiatal nem is próbál meg itthon munkát találni. Andok Ferencé szerint a helyzetüket a tapasztalat hiánya is megnehezíti.
– Szerintem megnehezíti, mert mindenhol az van: tapasztalat van? De hát, hogy szerezzen egy fiatal tapasztalatot, amikor sehová nem veszik fel? – tudtuk meg Andok Ferencnétől.
Mások szerint nem csupán a fiataloknak nehéz elhelyezkedni. Eléggé szörnyű most – ezt már Kis-Berkes József mondta stábunknak a munkaerőpiac helyzete kapcsán. Kiemelte, sokáig tart, amíg jó állást talál valaki.
– Szerintem pár hónapba beletelik, mire találnak. Vagyis lehet találni, csak hát a fizetések, azok elég gyengék – fogalmazott Kis-Berkes József.
Tóth Zoltán a feleségével néhány hónapja költözött a városba, azonban hamarosan ismét kénytelenek költözni, ugyanis Budapesten talált állást. Mint mondta, a fiatalok viszont ilyen esetben nem másik városba, hanem külföldre költöznek.
– Nekem az a véleményem erről, hogy nekik is nagyon nehéz elhelyezkedni. Most én a vendéglátás területéről beszélek, ott valószínűleg azért nem akarják őket alkalmazni, mert nincsen gyakorlatuk, a korombelieknek pedig azért nehéz elhelyezkedni a vendéglátásban, mert már egy 50 év felettire azt mondták, hogy túl öreg – mondta el Tóth Zoltán.
A helyiek tehát egyetértenek abban, hogy minden korosztály számára nehéz állást találni, azonban kiemelték, a pályakezdő fiatalokat elsősorban nem a lehetőségek hiánya, hanem az alacsony bérek motiválják a külföldi munkavégzésre.
T.CS.
(Kép: Kanizsa Médiaház)