Régi hagyományokkal ismerkedhettek kicsik és nagyok a múzeumban
Luca-napot tartottak a Thúry György Múzeumban ma délelőtt. A programon a Miklósfai Általános Iskola diákjai és a Napraforgó Szenior Örömklub tagjai vettek részt.
Számos hiedelem és babona kapcsolódik december 13-ához vagyis Luca napjához. A nőknek ilyenkor a hagyomány szerint nem volt szabad dolgozniuk, de tilos volt szőni, fonni és varrni is, mert aki ezt megszegte, annak jóval kevesebb tojást tojtak a tyúkjai a következő időszakban. A diákok és a nyugdíjasok Gyanó Szilvia segítségével ismerkedhettek meg a tradíciókkal.
- Luca-búzát nagyon sokan vetnek. Mi is most a gyerekekkel vetettünk egy kis Luca-búzát. Oda kell tenni a karácsonyfa alá vagy a karácsonyi asztalra. Ha szépen kizöldül, akkor szerencsés lesz a következő évünk, illetve még a lányoknak a férjhezmenetelét is meg tudja jósolni. A Luca-cédulát is elmeséltem nekik, hogy azt hogyan kell készíteni. 12 fiúnevet kell 12 papírra felírni. Karácsonyig minden nap egyet eldobni és ami utoljára marad, azt szabad megnézni és az lesz a férjüknek a neve – mondta el Gyanó Szilvia, a Thúry György Múzeum néprajzos-főmuzeológusa.
A lucázás vagy kotyolás szintén a bőséges terméshez kapcsolódó népszokás volt. Ilyenkor a fiúgyermekek házról házra jártak a falvakban és énekelve adták át a jókívánságokat a házigazdáknak. A miklósfai diákok örömmel vettek részt a közös játékos éneklésben.
- Mindenkinek – szerintem itt a fiúk nevében is beszélek – tetszett ez a kis előadás. Ők is szerették csinálni, én is szerettem – árulta el Szabady-Csik Jutas, a Miklósfai Általános Iskola tanulója.
A legismertebb Luca-napi hagyománynak a Luca-szék elkészítése számít, amelynek a faragását ilyenkor kellett elkezdeni, és a babona szerint, aki az éjféli misén szenteste felállt rá, az megláthatta a boszorkányokat. Ezt követően a széket el kellett égetni. A résztvevőknek Stiller Gábor iparművész mesélt az elkészítésről.
- Többet hallani a kotyolásról. A „Luca-Luca kitty-kotty” dalt még meg tudják oldani tulajdonképpen iskolai keretek között is a kotyolást. A Luca-szék készítéséhez már szerszámok kellenek, anyagot gyűjteni kell hozzá, tehát ez már egy hosszabb folyamat. Ezt már ritkán csinálják meg - tudtuk meg Stiller Gábor, fafaragó népi iparművésztől.
A különleges szék sajátossága, hogy előre meg volt szabva, hogy melyik részét milyen fából kellett elkészítenie a megalkotójának. A Luca-napról bővebb összeállítással jelentkezünk hétfői magazinműsorunkban.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)